Octo Octa: “a klubok menedékül szolgálnak azoknak, akiket azért zaklatnak, mert önmaguk mernek lenni”

Maya Bouldry-Morrison azon gépzenészek közé tartozik, akik nyíltan beszélnek interjúkban transzgender átalakulásukról, amiről azonban még többet árulnak el zenéi: az a tény, hogy 2016-ban feloldotta korábbi fals identitásában gyökerező szorongásait, és végre nőként jelent meg a világ előtt, trekkjeit is egy sokkal gazdagabb és optimistább atmoszférába katapultálta.

Octo Octa pénteken Budapesten kápráztat egy igazi nyárnyitó szettel, ennek örömére kérdeztük.

Electronic Beats: – Amikor tavaly megjelent a Where Are We Going? című albumod, egy bátor húzással a saját portrédat helyezted el a borítóra. Az ilyesmi meglehetősen szokatlan a technó világában, de nyilván összefüggésben áll a coming outoddal. Mesélnél erről?

Octo Octa: – Igen, az előbújásom nem csak az alkotói folyamatomon hagyott mély lenyomatot, hanem azon is, hogy hogyan adom elő a zenémet. Eredetileg fogalmam sem volt, mi legyen a borítón, de Jackie House, a Honey Soundsystem tagja, aki dolgozott velem a lemezen, egyszer csak azt javasolta, hogy legyek rajta én – mint egyfajta a statementje a személyiségemnek és a munkámnak. Belementem, és máig büszkén viselem ezt a döntést. Jó érzés látva lenni, egyértelműnek lenni azzal a képpel.

EB: – Ha már szóba került, hogy érzed, a zenédre milyen hatással volt a tranzíciód?

OO: – A queerségemet kódolt formában többnyire eddig is a zenéimben hordoztam, de végül nyilvánvaló részévé tettem mindannak, amit csinálok. Mindez egyébként tudatos volt. Azt akartam, hogy az emberek világosan lássák, ki vagyok én. A queer művészetek fogyasztása már fiatal felnőttként is nagyon fontos volt számomra, és csak remélni merem, hogy az én dolgaim is jelentenek majd valakinek valamit. Az identitás fel nem vállalását mindenki másként éli meg, nekem időnként egyenesen fojtogató volt. A coming out olyan érzés volt, amikor végre felnyílik egy addig lezárt szelence.

EB: – Az elmúlt időkben sajnos szembejött egy csomó nem túl szép történet az elektronikus zenei közegben megjelenő szexizmusról és férfidominanciáról, de még homofóbiáról is, lásd Ten Walls melegellenes kirohanását pár éve. Elég elszomorító ez egy olyan műfajban, ami részben a Paradise Garage meleg közösségéből rügyezett ki. Mintha a legyél önmagad üzenete erodálódott volna ezekben a zűrös, alapértékeket is megkérdőjelező világpolitikai klímában. A te tranzíciódra hogyan reagáltak a szcénán belül? Nehéz volt, vagy épp ellenkezőleg, ajtókat nyitott ki?

OO: – Elsősorban ajtókat nyitott ki előttem. Persze én is olvasok egy csomó szörnyűséget, amiket kommentelnek mondjuk a képeim alá, de közvetlen üzenetet csak néhány embertől kaptam, akiknek nem tetszett, hogy én transz vagyok.

A klubok azért még mindig menedékül szolgálnak azoknak, akiket azért zaklatnak, mert önmaguk mernek lenni. Fontos, hogy a klubok ezt ne is felejtsék el soha.

EB: – Milyen sztorikat mesél el a legutóbbi albumod?

OO: – A tinédzserkori önmagamnak üzen, félelmeket és szorongásokat tár fel a külső világgal való interakcióról, és ennek ellenpontozásaként osztja meg azt a csodálatos örömöt, amit most érzek. Minden egyes dalom élményekből táplálkozik.

EB: – Zeneileg hogy érzed, merre haladsz? Az IDM-közeli, törtütemekkel kokettáló kezdeti éveid mennyire hatnak a klubosabb trekkjeidre?

OO: – Hogy merre haladok, azt nem tudom megmondani: jön, ami jönni akar. A törtek pedig eddig is fel-felbukkantak a számaimban, de az elmúlt időkben például jópár breakes cuccot írtam. Mégiscsak eléggé fontos szerepet töltött be kamaszkoromban a drum & bass, a jungle és a breakcore. Azon is gondolkodom még, hogy nekiállok felvenni a live szettjeim során elkövetett improvizálásaimat, amik mostanában inkább trenszes, acides gellert kapnak. Aztán kezdeni velük valamit.

A legnagyobb célom mindenesetre az, hogy véletlenül se csináljak ugyanolyan lemezt, mint korábban.

EB: – Mi, európaiak hajlamosak vagyunk úgy tekinteni az amerikai szcénára, mint valami egzotikus alkotói színtérre. Milyen érzés Brooklynban technót írni? És egyébként mit kell tudni a New York-i színtérről?

OO: – Ugyan a párommal már egy erdőbe költöztünk pár órányira a várostól, de az a sok év, amit Brooklynban töltöttem, óriási hatást jelentett: halomszám vannak a lemezboltok, ládák ládák hátán, tele lemezekkel, olcsó áron. Eléggé megszínezték az én zenei ízlésemet is az itt talált gyöngyszemek. A house-technó szcéna pedig bivalyerős ezekben a napokban, minden évben újabb klubok nyílnak. Csodálatos a közösség, a problémát én inkább abban látom, hogy a bérleti díjak iszonyúan felszöktek, ez pedig veszélyt jelent az alkotóművészetekre.

EB: – Bármilyen üzenet a magyarországi révereknek?

OO: – Ne hagyjátok abba a táncot <3

Published May 15, 2018.