Küszöbön a hatodik Gorillaz album, az új dal klipjében Jack Black bohóckodik
Tavaly novemberben Mindenki Kedvenc Emberszabásúi olyan koncertet adtak elő Budapesten, amiről ha akartunk volna se tudtunk volna rosszat írni. De nem akartunk, ezért inkább azt írtuk meg, hogyan veszítette el boldogan mindenki a felnőtt fejét, és lett egy kicsit örökre gyerek. Arra a másfél órára.
Úgy tűnik, a Gorillaz a vidámvonatról továbbra sem hajlandó leszállni, ezt igazolja a a George Benson soul-jazz legenda közreműködésével íródott Humility, amihez egy nagyon nyári videót is forgattak, teljesen infantilis jelenetekkel:
A The Now Now című nagylemez – sorban a hatodik – teljes egészében majd június 29-én érkezik meg a füleinkbe.
Damon Albarn a fenti dal első rádiós megfutattása során, Zane Lowe BBC-s műsorában elárulta, hogy a lemez produceri teendőit nem kisebb forma látta el, mint a Simian Mobile Disco fele, James Ford, illetve a majdnem összes eddigi Gorillaz-albumon is dolgozó dobos, Remi Kabaka Jr. (aki a majomcsapat virtuális dobosgorillájának, Russel Hobbsnak a hangját is kölcsönzi, már ha éppen megszólal).
Érdekesség még az eddigi albumokhoz képest, hogy a közreműködők a már említett Benson mellett mindössze Jamie Principle-ből és Snoop Doggból állnak, és ennyi (szemben a legutóbbi, Humanz című album több mint tizenöt vendégzenészével).
Végül álljon itt az új album retrós tónusú felvezető videója is:
Published May 31, 2018.