10 ragyogó dokumentumfilm a klubzene fekete gyökereiről

Hogy a technó mindig fekete volt, és nem csak a pólóinkon, arról itt értekeztünk már néhány sornyit. Most mutatunk néhány, a YouTube-ra teljes terjedelemében feltöltött filmet, amik révén még szélesebben foghatjuk át az értelmünkkel, hogy mennyi mindent köszönhet a ma ismert bulikultúránk az afro-amerikaiaknak és az afrikai diaszpórának.

The Story of Funk: One Nation Under a Groove

A funk a forradalom hangja, a fekete lét mentegetőzéstől mentes ünnepe, ami nélkül talán a hiphop sem létezne – már az első másfél percben elhangzik több lényeglátás a BBC4 dokujában, ami épp abban a ritmusban bontakoztatja ki egy azóta a csápjaival mindenhova elérő zsáner rétegeit, ahogyan kell, és a hatvanas évekbeli fekete polgárjogi mozgalmakat is beemeli a kontextusba, ahogyan szintén kell. A filmből ráadásul még olyan dolgokat is megtudunk, hogy a Sly and the Family Stone basszerosa, Lary Graham akkor fejlesztette ki a slap bass technikát, amikor az édesanyjával közös zenekarából édesanyja elküldte a dobost, valószínűleg pénzügyi megfontolásokból, így neki meg kellett tanulnia, hogyan “doboljon” a húrokon. A nélkülözés innovációt szült – az pedig egy olyan zenét, amiből a Daft Punk még negyven évvel később is profitált.

Paris Is Burning

A 80-as évek közepén nem túl bíztató jövőképpel bíró harlemi fekete meleg és latino közösség megrázta magát, és miközben az utcán akkoriban halálos fenyegetést is jelenthetett queerként akár csak végigsétálni, ők megcsinálták a saját underground ballroom szubkultúrájukat, ami a nyomasztó szegénység közepén is a nirvanát jelentette nekik hétvégenként. Lehet, hogy éppen éheztek, vagy nem volt rendes fedél a fejük felett, de itt végre a magukra irányított reflektorfényben sztárként vonultak, öltöztek és táncoltak, rivalizálva a többi versengő “házzal”. A filmben felvonultatott sugárzó karakterek révén megérthetjük annak a dinamikáját, hogyan vezet a társadalmi elnyomás egy új önkifejezési formáig.

I Was There When House Took Over the World

Chicagóban nem nagyon tudták, mit csinálnak, de csinálták, és tologatták a határokat, mert nem voltak határok: így született meg a jó öreg house music. Persze ehhez kicsit kellett a Disco Demolition Night is 1979 nyarán, amikor a diszkó popularizálódására (sőt, lassan röhejessé válására) és a rockrajongók dühére apellálva a város baseballcsapata kanyarított egy elég brutális marketingfogást, aminek keretében többezer diszkólemezt égetett el a pályán egy, a műfaj térnyerése miatt kirúgott rádiós DJ. Ezért akik a tánczenében hittek, a föld alá vonultak, a Warehouse nevű helyre, Frankie Knuckles vezényletével – a többi pedig már történelem. Nile Rodgers, Marshall Jefferson, Honey Dijon és Steve Silk Hurley is a megszólalók között:

Pump up the Volume: A History of House Music

“Ha valaki azt mondta volna fiatalkoromban, hogy ez a zene, amit a pincéinkben csinálunk, egyszer megőrjíti a világot, azt kérdeztem volna tőle: mit szívsz, haverom?” Ez itt egy még átfogóbb kivitele az ultimate house-históriának, ami a tengerentúli kezdeteken továbbívelve azt is kibontja, hogyan vett gellert a stílus az Egyesült Királyságban, persze Ibizát is elővéve a farzsebből.

How Larry Heard Made House Music Deep

Az első house-ok nyersek, karcosak, téglaszagúak voltak, de Larry Heard volt volt az, aki már az első, 1985-ös számával (Mystery of Love) megmutatta, hogy ennek nem kell feltétlenül így lennie. Már csak azért is fontos megnézni ezt a nyúlfarknyi alkotást, mert azt mutatja meg, hogy a deep szónak régen még tényleg volt értelme és tartalma, és nem csak egyike volt a Beatport kiüresített kategóriáinak.

High Tech Soul Detroit:The Creation of Techno Music

Ugrás a robotikusabb, hűvösebb testvér szülővárosába, Detroitba, amiről többen is elmondják a filmben, hogy nem egy annyira szörnyű város (csak éppen szörnyen lett megtervezve, és szörnyű gazdasági hanyatlást élt át). A fekete technó-ősatyák, Juan Atkins, Derrick May, és Kevin Saunderson is megszólalnak, a többiek pedig azt erősítik meg, miért is nem érkezhetett volna máshonnan a technó, mint innen:

Techno City: What is Detroit Techno?

Üljünk be Carl Craig mellé a kocsiba, és induljunk vele egy idegenvezetésre! 2000-ben járunk egyébként, ami azért is fontos, mert nem mindegy, hogy az adott dokufilm milyen időablakban készült, hiszen a kontextus fontos része az is, ahogyan a résztvevők látják éppen a várost.

Real Scenes: Detroit

És ha már Detroit, nem lehet elmenni a tény mellett, hogy az autógyártás egykori amerikai fővárosáról a legtöbb technóügyi írásban leginkább már csak múlt időben, a tiszteletet követelő bölcsőként beszélnek – a Resident Advisor rövid, egy kávészünet alatt kivégezhető dokumentumfilmje azonban rácsavarja a fókuszt arra is, hogy mennyire nem illene még eltemetni az elvadult várost, mert az olyan fiatal tehetségek, mint Kyle Hall még mindig pislákoltatják a szikrát. A legszebb mégis az, amikor a kisfilm kétharmadánál Mike Huckaby mutogatja el egy 11 éves fekete kisklambónak, hogyan készül a tökös elektronikus zene.

Jungle Fever

Amiképpen az amerikai feketék a tánckasza kiegyenesített élén dolgoztak, szigetországi testvéreik szintén létrehoztak egy maradandót: a géppuskagyors, basszusokkal terhelt, de szintén táncparkettát célba vevő törtütemet. Az ecstasytól feltüzelt rave-színtér reggae és dancehall jegyekből építkező fekete oldalága lett a jungle, aminek egyik jeles képviselője, a Shy FX-szel közös bombaslágerével ismertté vált MC, UK Apachi szívszorító tanácsát is meg lehet hallgatni a lenti riportban: “folyik bennem arab vér, ázsiai vér, afrikai vér, de nem tudok mesélni a gyerekeimről mondjuk Afrikáról. Én itt születtem, büszke angol vagyok, és te se hagyd, hogy bárki bármi mást mondjon.”

Drum & Bass: The Movement 

Az előző doksi 1994-ben készült: abban az évben, amikor a jungle-ben elkezdett megindulni egy műfaji desztilláció és keményedés, hogy aztán az alagút végén kijöjjön a jóval feszesebb-jövőzenésebb drum & bass. Ami aztán jelentős mértékben lett a fehér producerek műfaja is, de a gyökereit sosem hagyta el – persze ez egy képtelen forgatókönyv is lett volna. A dobbasszus az a zsáner lett, aminek az ereje olyan végtelennek tűnt, mintha képes lenne komplett tektonikus lemezeket feltépni és arrébb dobni, és szerencsére ez a szuperfriss dokufilm egy kicsit sem gyengít ezeken az energiákon. Goldie, DJ Hype, Ed Rush & Optical, Teebee, MC GQ és még sokan szólnak sokakról, ez a majdnem másfél óra pedig így válik Anglia legfontosabb fekete műfajának eddigi legátfogóbb körképévé.

Published June 09, 2020. Words by Unger András.