2020 húsz iránymutató lemeze

Nem szeretnénk lexikoni terjedelemben értekezni az év zenei csúcsteljesítményeiről, ezért itt most annyit mondanánk csak: 2020 is igazolta, hogy egyáltalán nem igaz a mindent kitaláltak már, mindent lejátszottak már tétel.

Az alábbiakban nem a mögöttünk álló, tengelyéből kifordult év legjobb lemezeit igyekszünk összegyűjteni, annál inkább olyanokat, amik szerintünk valamilyen formában újat és / vagy zsigerit villantottak, lehetséges fejlődési irányokat skicceltek fel, vagy egyszerűen csak olyan megoldásokkal adtak lendületet a csigolyáinknak, amiket bármikor újra és újra meghallgatnánk, és nem találnánk unalmasnak. Csak az év albumát nevezzük meg így az elején, de utána sorrendet nem állítunk. Hadd szóljanak, egy-egy kiemelt dalt + a teljes albumhoz vezető linket is adunk hozzájuk a rövid leírások végén:

Egészen valószerűtlen, hogy a chilei-ír Sega Bodegát még tízezren sem követik a Facebookon, de ez valószínűleg nem lesz így sokáig. Személyességtől parázsló, szupermagányos, a basszusos klubzenék hagyományait intim témákkal – alkoholizmus, mentális egészség, kapcsolati válság – ütköztető debütlemeze nagyon komolyan feladta a leckét 2020 elektronikus popzenéjének, és instant replayt követel minden alkalommal. (Spotify / Bandcamp / YouTube)

Pramukot gyerekként két különböző templomba is hordták vasárnaponként, ahol eleinte csak időgyilkolás okán jelentkezett a kórusba, aztán az éneklés lassan az életének egy szeletéből az életévé vált, jött a klasszikus zenei pálya, majd az arról letérés, miután rájött, hogy csakúgy, mint otthon hallgatott kedvencei, Björk vagy MIA, ő is inkább valami eredetit művelne a hangjával. Elkezdett kísérletezni vele, és itt tartunk most: egy nagylemeznél, amin ától cettig valamennyi hang az ő torkának alkotása. Továbbgondolva, szűrőzve, megdolgozva, rétegezve. Emberi hangból hangszer, hang-hangszerekből teljes zenekar, zenekarból album – és álomszerűen gyönyörű az elejétől a végéig. (Spotify / YouTube)

Az ausztrál producer egy olyan frissítő hatású vonalat húzott be a klubtrekkek telített világába, hogy azzal pillanatok alatt az underground ligájának elejére került. Egyszerre feszesen dobolós és űrben lebegős: a szó legjobb értelmében véve okosan kitalált tánczene, amik közé kozmikus-törzsies downtempók ékelődnek. Vitán felül az elmúlt pár év egyik legeredetibb hangja az övé. (Spotify)

Azt az ugandai Nyege Nyege fesztivál és kiadó aktivitásai óta tudjuk, hogy a gerincig hatoló újhullámos klubzenei izgalmak manapság egyre gyakrabban érkeznek a fekete kontinens felől. Ugyan az orosz Wulffluw XCIV kicsit sem ott nőtt fel, de magába szívva a hatásokat és megküldve azokat egy adag indusztriál / EBM technós kenettel egy olyan szelencét nyitott ki, ahonnan feltartóztathatatlan, ősi energiák zúdulnak a gyanútlan hallgatóra. A hallgató pedig kellően nyitott fülek birtokában szinte biztos, hogy azonnal rákap az itt hallott hús-vér-csont bangerekre, amik olyan zenei stílusokból táplálkoznak, mint a jamaikai dembow, a dél-afrikai gqom és az angolai kuduro. (Bandcamp / Spotify)

Amikor a nyár végén először helyeztem digitális tű alá ezt a lemezt a Spotify-on, hamar azon kaptam magam, hogy már negyedszer indítom újra. Végtelenül visszafogott, de visszafogottságában az emberi lelket azon melegében megérintő alkotással van dolgunk, aminek szintetizátorain mintha egy nyolcvanas évekből idefújt neon köd láthatatlan ujjai játszanának. Nem lep meg, hogy E.M.M.A. rövidfilmeknek, illetve a Guccinak meg a Chanelnek írt soundtrackeket, és még a Ryan Gosling in Space számcímet is villámgyorsan megbocsátjuk neki. (Spotify / YouTube)

Üdv az álmaidban! Ha a fenti videó (végre szürreális elektronika + humor!) nem volna elég a meggyőzéshez, hogy ez az album felhőtlen élvezettel kecsegtet, akkor annyit még ideírunk, hogy a lettországi Agata Melnikova projektje úgy nyúl a new age mosolyogtatóan naiv zenei készletéhez, hogy nem csinál belőle cinikus poént, hanem mindvégig egy tök őszinte játszadozásnak tetszik, a számok ráadásul a Hold “tengereinek” Földről is látható sötét foltjairól kapták a nevüket. Csillogó, galaktikus fantáziálás 39 percben. (Spotify)

Mi történik, ha egy kis reggatont átküldünk egy kis ipari mángorlón? Ez az album. Egy szuperhősfilmben az antihős zajos-súlyos bevonuló zenéje, és könnyen lehet, hogy ez az antihős most győzedelmeskedik is, miután mindenkin végigverte vasbeton pörölyét. (Spotify)

Kevés megosztóbb műfaj ütötte fel a fejét a kétezertízes években, mint a rímeket az autotune-effekt hangtörő prizmáján keresztülfuttató trap, pedig ha valaki rászánja az időt, hogy tűt találjon a szénakazalban, akkor valós művészi vénákkal találhatja szembe magát. Amiknek a tulajdonosai esetenként már a kísérleti zenék terepét nyaldossák. Lil Uzi Vert ennek a zsánernek a szinte már megkoronázott, pályatársainál mindig egy lépéssel előrébb járó királya, aki mintha egy féreglyukakon át közlekedő űrhajóról szórná az igét a dollármillióiról – szürreális együttállás, de borzasztóan működik. (Spotify / YouTube)

Az is lehetne a holland albumának a címe, hogy Bedobozolhatatlan zenék, amik az öncélúságot megkerülve leírhatatlanul jól esnek. Negyvennégy percnyi multirétegű tünde-csillogás, eső utáni hangköpönyeg, de nevezhetjük simán csak 2020 egyik legjobb lemezének is. És ennyi! (Spotify)

Lázár Gábor folytatja a 2018-as Unfold által megkezdett utat, de vakítóan hófehér, szinte továbbfokozhatatlan, poszthumán vegytisztaságú trekkjei most – szándékosan vagy sem, de – a korábbiaknál is többet merítenek a basszuszenei örökségből, mintha csak az évekkel ezelőtt látványosan elhalt dubstep és a kísérleti zene közös, megigazult reinkarnációját hallanánk. Fehér Gandalf becsekkol a sötét klubba és darabokra szedi a membránokat. (Spotify)

Francia newcomer, a Hadone-nal közös (mára már nem létező) 90 Process projekt másik fele,  aki a Lobster Theremin egyik legstabilabb kiadványát szállította le idén: Julian Muller úgy szánkázik techno és trance között, hogy még a kerekded savakat sem hagyja ki az egyenletből, és nagyon reméljük, hogy az első tavaszi bulikban felcsendül majd ezek közül valamelyik = karok a levegőben. (Spotify)

Kontrollált káosz. A torontói Rita Mikhael zajos, atmoszférikus, civilizációk utáni zenéje a szárnyaló nyugalom és a romboló turbulencia között oszcillál, így, bármennyire furcsa is leírni, de ugyanúgy képes működni a hálószobai bluetooth szpíkeren, mint egy mocskos technóklubban. Ugyanúgy, csak másképpen. (Spotify)

A portugál batida szcéna – amit gyakorlatilag az itt élő afrikai bevándorlók keltettek életre, mint a saját hozott műfajaik, a kuduro, a zouk, a batucada, a kizomba, a tarraxinha, és ezeken túl a house és még sok más elem hibridjeként – képviselője Nídia, aki egy dacosan dinamikus ritmusok uralta négyszámos kirándulásra viszi a végtagokat, ami bármennyire is szokatlanul hangozna (még) egy klasszikusabb dj-szettben, ugyanannyira biztos, hogy meggyújtaná a táncteret. Persze mi másra is számítanánk egy zenésztől, aki azt nyilatkozta le nemrég, hogy “mióta leálltam az emberek feletti ítélkezéssel, az életem olyan színes lett, mint az LMBTQ zászló és olyan szilárd, mint Martin Luther King ökle”? Nídia egy teljes értékű nagylemezzel is kijött idén, azt is érdemes befogadni, mert szintén közel tökéletes. (Spotify / Bandcamp)

Ugyan ez itt csak két darab trekk, de az a kettő akkora karakter a felépítményével, húzásával és sound designjával, vagy mondhatnánk azt is, hogy a jövő technó-útjának egyik lehetséges kijelölésével, hogy mindenképp itt a helye ennek a releasenek is. Blawan és Pariah duója most sem keserít el, inkább egyetlen lökéssel ledob a padlóla. (Bandcamp / Spotify)

A három oktávban éneklő, multi-instrumentalista New York-i énekesnő, Alexandra Drewchin lenyűgözően enigmatikus jelenség (és még a művésznevén is lehet vitatkozni, hogy az akkor most fülszínházat vagy földevőt jelent, nyilván nem véletlenül). Mintha Lana Del Rey ördögi ellenpontozását hallanánk a misztikusabb könnyűzenék frontvonalában, ötödik nagylemeze pedig megrajzolja az utat a lávatóhoz, amiből Eartheater saját legendája szerint egykor kiemelkedett, és tovább folytatja az elmosott harmóniák egyensúlyba hozását a túlvilági disszonanciával. (Spotify)

Ahogy egy kritika élesen megjegyezte, ennek az EP-nek a címadó trekkje az a fajta ziccer, amihez a legkülönfélébb műfajban mozgó dj-k nyúlhatnának, és tuti a hangulati kiszögellés a tánctéren. De a finn producer a többi számában sem a skandináv vidékek hűvös hangvételén szól, hanem az eufóriára, a feloldódásra dolgozik – és ér célba. (Spotify)

A Prurient alteregójával csikorgató zajviharokat keltő Dominick Fernow indította útjára tíz éve a Vatican Shadow nevű, pszeudovallásos-milicista iparitechnó projektet, ami soha nem válaszokat szolgáltat, hanem kérdéseket vet fel. Baljós és konspiratív hangulatú, nem túl rózsás jövőképet festő kémjáték-zenéjének nincsenek hősei, csak bábui az aggasztó korszellem sakktábláján, amiket ő mozgat minduntalan, de amik egy pillanatra sem árulják el, hogy melyik oldalon állnak. Egy párhuzamos jövő-Közel-Keleten járunk idei albumán is, ami kompaktabb, mint valaha, és, hogy egy képzavarral zárjunk: a sötétség legszebb árnyoldalait villantja meg. (Spotify)

A legjobb dolgok akkor bírnak történni az elektronikus zenében, amikor a punk ethosz páros lábbal berúgja az ajtót, és rátelepedik az adott zenegyáros agyára. Az a törtütemektől sem ódzkodó, poszt-indusztriális, sújtólégrobbanásos hentelés, ami itt történik, ennek a példamunkája: nyers, rögös és vadító – bárkit felbátorít egy ijesztően sötét sikátoron való átkelésre az éjszaka közepén. Dark ravers rise up! (Spotify)

Arctalan, névtelen, sőt, kimondhatatlan nevű duó a svédországi Norrköpingből: ez az absztrakt experimentális technót ránk zúdító SHXCXCHCXSH, ami ehhez a megjelenéséhez csak annyit vésett oda a Bandcampen: “Reveal, rage, rise, redeem, run, raise, return, riot.” És ennél többet nekünk sem kell mondanunk.

(Spotify / Bandcamp)

Ki hitte volna, hogy a pupillákat egy olyan album is fogja tágítgatni 2020-ban, ami Queensben fogant meg? A latinó felmenőkkel bíró DJ Python “deep reggaetonnak” hívja saját zenéjét, és ennél jobb definíciót mi sem tudnánk kiizzadni magunkból – ha valaki fejben nyaralna egyet valahol, ha már valós nyaralást úgysem lehet abszolválni, akkor ez a legjobb ritmikus hipnózis, lehetőleg egy korrekt fejhallgatón át hallgatva. Vigyázat: a számok közötti átmenet többnyire felismerhetetlen, és ez egyáltalán nem baj. (Spotify)

Akiket még szerettünk idén:

Lorenzo Senni – Scacco Matto
Oneohtrix Point Never – Magic Oneohtrix Point Never
AG Cook – Apple
DJ Lycox – Kizas do Ly
Phase Fatale – Scanning Backwards
TYVYT|IYTYI ‎– Untouchable
Shamos – Music For Broken Adverts
Ghostemane – ANTI ICON
Fractions – NITE NRG
Noah Gibson – Press On
MA’AM – EGMÁ
Pablo Bozzi – Walk On Wire
Slikback – ///
Speaker Music – Black Nationalist Sonic Weaponry
Nahash – Flowers of the Revolution
Lila Tirando a Violeta – Limerencia
J. Mono – Redate II
Shygirl – Alias
Cami-Oh – Scarlet Fever
Bergsonist – Middle Ouest
Actress – Karma & Desire
Double Geography – The Indoor Gardener
Gaika – Seguridad
Pink Siifu – NEGRO
The Bug – In Blue
UVB76 – Bakara
Alessandro Cortini + Daniel Avery – Illusion of Time
Krust – The Edge of Everything
Tolouse Low Trax – Jumping Dead Leafs
Imre Kiss – Mer de Désir
BOOF – Rebirth of Gerberdaisy
Sophia Loizou – Untold
Figura – Kapu2fa7
Jessy Lanza – All The Time
Machine Woman – In the Basement of 83 Men
Run The Jewels – RTJ4
Luvtoshima – Nine Ten Do
clipping. – Visions of Bodies Being Burned
Rian Treanor – File Under UK Metaplasm
DJ Die Soon – Kappa Slap
Új Bála – Grey Gardens
Blacksea Não Maya – Máquina de Vénus
Kelly Lee Owens – Inner Song
A.k.Adrix – Código de Barras
Molero – Ficciones Del Trópico
Al Wootton – Witness
Viper Diva – Born To Be Slytherin
Obwigszyh – Personal Data
Villaelvin – Headroof
SALEM – Fires In Heaven
Vril + Rodhad – Out of Place Artefacts
Pinch – Reality Tunnels
Elysia Crampton – Orcorara 2010

Összeállította: Unger András & Kustán Gergely (Telekom Electronic Beats Hungary)

Published December 29, 2020.