3 nehezen kihagyható album októberi, késő éji merengésekhez

Valami van a levegőben. Nem csak ami az őszt, meg ami a folyton formálódó Budapestet illeti, de azokban a zenei szférákban is izgalmas folyamatok mennek végbe, amiken rajta tartjuk az ujjbegyeinket. Megváltozott pulzálásokat érzünk, és ezek közül most szeretnénk is tálcán átnyújtani hármat hallgatásra. Mert megéri.

Amon Tobin – Fear In a Handful of Dust

Nyolc év. Ennyi ideig nem hozott létre új nagylemezt a Ninja Tune istállójának brazil versenylova, aztán végül igen, és ezzel le is futotta életének legizgalmasabb körét – egy teljesen más pályán, mint amihez szokott. Tobin nemrég megjelent albumán teljesen kidobta a dobokat, vagyis éppen azt az eszközt, amire nagyban alapozta karrierjének első tíz évét, hiszen az csordultig volt tele sűrű jazzbreakekkel, koszos ütősökkel. Előző albumán, a 2011-es ISAMon már paradigmát váltott: elhagyta a régi hangmintákat, és főleg field recordingokat vagdosott fel mániákusan aprólékosan, ahogy ő maga fogalmazott, hangszobrot épített – a Fear In a Handful of Duston pedig egyértelműen elérte kreatív evolúciójának csúcsát.

“Olyan, mintha már egy felsőbb létformából küldené vissza nekünk a rezgéseket a spektrális térben”

– fogalmazott a Telekom Electronic Beats hazai csapatának egy másik tagja Tobin legújabb stilisztikai fordulatáról, aminek talán nagyon is fontos alapja az, hogy a producer korábban beismerte: bűnösnek érzi magát abban, hogy az elmúlt években túl sok mindent akart belegyömöszölni egy-egy albumba, vagy akár sima trekkekbe is. Az új lemez egy morfondírozós dimenzióba küldi az agyat, de a sima ambientnél több, és úgy lesz mégis könnyedén befogadható, hogy tele van unortodox alien-hangokkal. Kötelező hallgatmány.

Telefon Tel Aviv – Dreams Are Not Enough

Elveszíteni a zenésztársadat, akivel jóban-rosszban, ráadásul nem sokkal apád halála előtt – egy ilyen sokksorozat még egy tomboló kreatív vulkánt is képes befagyasztani. Amikor 2009-ben a Telefon Tel Aviv duójának fele, Charles Cooper egy szerencsétlen altató-alkohol mix miatt meghalt, Josh Eustis ugyan tovább folytatta a zenélést olyanokkal, mint a Nince Inch Nails, Vatican Shadow, Apparat, vagy a Turk Dietrichhel közös Second Woman, de a TTA érthető módon parkolópályára került, fájdalmas lett volna rögtön folytatni. Tíz év kellett hozzá, hogy Eustis vissza merjen térni hozzá – abban viszont, amit így alkotott,

végre benne van az, amit a projekt korai zenéi mindig nagyon szerettek volna elérni vagy előidézni, de sosem sikerült igazán és őszintén.

A Telefon Tel Aviv ugyanis vállaltan azt akarta elérni, hogy az experimentális elektronikus zenébe már-már tökéletességig kimunkált sound design segítségével vigyen érzelmeket, csakhogy a nagy akarásnak nyögés lett a vége, néha egészen túltolták, és érzelmek helyett inkább érzelgősség csapódott ki a zenéikből. A most megjelent Dreams Are Not Enough-on viszont Eustis a felszínesen csilingelő melodráma helyett tényleg megmerít a mélyben, körkörösen kavargó szintikkel kibélelt, álomszerű állapotokban, amik azért is tűnhetnek hitelesnek, mert valóban az egyik álmát vette inspirációul – ez ráadásul a számcímeket összerakva egy költeményként is visszaköszön. Aki késő éji, lassú mosású mikrokatarzisokat keres, az ne is keressen tovább, itt van:

Alessandro Cortini – Volume Massimo

“Nem volt még egy olyan hangszer az életemben, ami ennyire elnyelt volna” – mondta egyszer Alessandro Cortini az elektronikus zene addig ismeretlen avantgárd ösvényeit megnyitó Buchla 200e szintetizátorról, ami először úgy keveredett a kezei közé, hogy míg a Nine Inch Nailsszel turnézott a kétezres évek közepén billentyűsként és gitárosként, egy kliphez kölcsönöztek egyet, és ha már így esett, elkérte estére, hadd molyoljon rajta egy kicsit lefekvés előtt. Ennek az eredménye az lett, hogy aznap este egyáltalán nem feküdt le. A YouTube-csatornája azóta is rögzíti a moduláris szintikhez kötődő megveszekedett mániáját.

Új lemeze az előző, Avanti című albumának egyenes ági folytatása a vastagon szőtt hangtextúrákkal,

de jópár fokkal komorabb és nagyobb lélegzetvételűbb – egy éjfekete történet szélesvásznon kifejtve. A legérdekesebb azok a pillanatok, amikor a szintetizátor sistergő háttérzaja Cortini messzi csillagzatokba visszhangzó, szívbemarkoló melódiáival találkozik (a legszebb példa erre talán a La Storia), amit élőben hallhattunk idén a Berlin Atonalon, és csak azt tudjuk mondani, hogy ezt mindenkinek hallania kéne a világon, az utolsó szál emberig.

Hasonló kísérletező zenékért kövessétek be Spotify-on a 2019 legjobb ilyen számait bemutató playlistünket! Itt indulhat a felfedezés.

Published October 14, 2019. Words by Unger András.