Ani Maxima azt üzeni, szólítsunk már meg egy kedves idegent
2020-as válogatásunkra (aminek idei felvonására még vasárnapig éjfélig tudsz jelentkezni) még Ben Leavez néven került fel egy üdítő nyári klubtrekkel, azonban az utóbbi időben Ani Maxima néven adja ki a dalait, idén minden pénteken egyet.
A kkoneko közreműködésével készült +36 99 999 9999 II. című dalon egyértelműen kihallatszik a korábbi projekttől megszokott tisztaság, ez keveredik egy hyperpopra hajazó, minimálisan Kero Kero Bonito-ra emlékeztető hangzással.
A trekk Bence online ismerkedéseiből inspirálódott, amiről ő maga így mesélt: “Éveken át szenvedtem ezzel, valahogy sosem érződött jónak, és nem is ismertem meg olyan embereket, akiket igazán szerettem volna. Egy pár éve aztán megembereltem magam és rájöttem, hogy
igazából bárkit meg lehet szólítani bárhol, bármilyen szándékkal. Az ilyesfajta élményekben szinte sosincs az, hogy ne történjen valami izgalmas és értékes.
Az első lépés a legnehezebb, de az önmagában brutális, a gyomrod kiugrik, a szíved 200 BPM-es techno zenét komponál. Ez az érzés igazál sosem tűnik el. De abban a pillanatban, hogy átlépsz rajta, megtörténik a varázslat. Aki olvassa ma ezt a cikket, szólítson meg egy szimpatikus idegent! Garantálom, hogy jó fless lesz. Aki nem tudja, mit mondjon, itt egy starter pack: Szia! Tudom, hogy ez nagyon random de a kedvenc zenészem azt mondta, hogy szólítsak meg ma egy szimpatikus idegent. Mit csinálsz ma?”
Published March 08, 2024.