“Veszélyes, vad és fantasztikus időszak volt” – interjú a BP Underground rendezőivel

Ugyan éves nagy közös hosszúhétvégénk, a Telekom Electronic Beats Festival jórészt a közel féltucat külföldi fellépőről és a masszív táncról fog szólni, ennél többel is készülünk: ingyenes agytágító kísérőprogramunkon, a The Potential of Budapest Underground pénteki napján a Toldiban nálunk debütál a nagysikerű BP Underground dokumentumfilm-széria harmadik része. A hardcore / punk és hiphop közegről szóló előző felvonások után most azt nézhetjük meg, hogyan alakult a gépzenére korán ráfüggő sok-sok ember sorsa a magyar fővárosban.

Nem is hagytuk szó nélkül a rendezőket.

Telekom Electronic Beats: – Mi volt a vezérfonal, amikor leültetetek, hogy átgondoljátok, kiket akartok megszólítani a filmben? Mi alapján húztátok meg a határt underground és fősodor között?

Koltay Anna: – A BP Underground a szubkultúrák iránti tisztelgésünk és személyes szeretetünkön túl szeretne minél teljesebb képet adni a közegről, hiteles figurák visszaemlékezései alapján, eredeti archív felvételek megtámogatásával, egyfajta korlenyomatot adva a műfaj kialakulásáról és aranykoráról. Ez már a harmadik közös „gyerekünk” Eszterrel, az első két rész után az elektronikus zenét illetően azzal szembesültünk, hogy

ez a szcéna az eddigieknél is nagyobb, hatalmas szerteágazó fa, rengeteg hajtással és iránnyal.

Először letisztáztuk, kik megkerülhetetlenek és konszenzusosan ma is underground arcok, aztán jött egy sok hetes egyeztetés a többi szereplőről, amelyben azért van szubjektum is. Eszterrel volt, hogy más szempontokat hozunk be a filmbe, de éppen a két szemszög szimbiózisától tud a film még több lenni! Nagyon jól tudjuk egymást meggyőzni vagy éppen lebeszélni valamiről, mert a minőségről azonosan gondolkodunk. Ezen felül a forgatást megelőző hónapokat azzal is töltöttük, hogy a szubkultúrához köthető emberekkel találkoztunk, beszélgettünk, infókat gyűjtöttünk. Ha valamiben nem voltunk biztosak, mindent két-három irányból is ellenőriztünk.

Turán Eszter: – Szubjektív korlenyomatra törekszünk minden egyes BP Underground résznél, a teljesség igénye nélkül, bár azért arra törekedve. Bekerült a dramaturgiába rengeteg olyan vetület, ami személyes, de a szcénához kötődik. Huszonvalahány évet és ennyi stílust nem lehet egy filmben feldolgozni úgy, hogy mindenki benne legyen, hisz minden téma külön fejezetet igényelne. Szerintünk hitelesebb úgy elmesélni valamit, hogy benne van a saját megélt élményanyag is.

Nekem, aki a nyolcvanas években voltam gyerek, megdobban a szívem a Hét című TV-műsor zenéjére, és sikítva röhögtem, amikor megtaláltuk a Három Kívánságos Dr. Beat archívot. Aztán 1996, első acid party, ahova DJ Virág húgával érkeztem, vagy a Katlan, ahova különböző okokból nem jutottunk be, a TÁP Színház, aminek Űrzrínyiász című darabjában szerepelhettem Szabó Simonnal, a Kiscelliben nem véletlenül forgattunk, hisz ott voltam azon a Goa partyn, amiről beszélünk… Zságer-Yonder, Fabricius, Zsiga a tágabb értelemben vett baráti körömbe tartoztak, kedvenc DJ-im Shuriken és Superman voltak, a Cha Cha Cha-ban töltött megannyi este a Kálvinon, a legendás Tilos Partyk, vagy a West Balkán a Kopaszi-Gáton, a Future Sound of Budapest bulisorozat, ahol minden szerdán ott voltam, és hullafáradtan mentem egyetemre másnap, még sorolhatnám – ez mind bele van gyúrva a filmbe. Erre jön Anna NEO-, Anima- és Karányi-szeretete, vagy a Rewindokon eltöltött időszaka, Corvintetőre, vagy a Kultiplexbe járása, hogy csak pár dolgot emeljek ki az ő kötődéséről a közeghez. Szóval a számunkra fontos emberek, helyek, történetek, bulik keverednek az általunk nem ismertekkel, akikkel és akikről muszáj beszélni, ha az elektronikus zenei közeget térképezzük fel!

TEB: – Mennyire volt nehéz összeszedegetni az interjúalanyokat? Az elektronikus zene, főleg annak túlhevült kirobbanó szakaszában azért eléggé fel tudta morzsolni a benne aktívan résztvevőket, akár még azt is gondolhatnánk, hogy többen offline remetének vonultak egy vidéki tanyára, miután elegük lett az éveken át reggelekbe nyúlóan 100+ decibelen szóló lábdobokból.

Anna: – Harminchárom alanyunk van, ebből adódik, hogy mindenféle személyiséggel találkoztunk. Viccessel, melankólikussal, érzelmessel, komollyal, alázatossal és szerénnyel és egoval, olyannal, aki első szóra pattant, mert már ismerte a BP Underground előéletét, a korábbi filmjeinket, vagy ismert személyesen minket, és olyannal is, akit meg kellett győzni, hogy ez nem valami gagyi, hanem a hitelességre törekvő alkotás lesz. Sajnos, ezen a 33 emberen kívül volt, akit nem tudtunk elcsípni, bár minden lehetőt megpróbáltunk. Eléggé szívósak vagyunk Eszterrel, nem hagyjuk csak úgy kicsúszni a dolgokat a kezünk közül, amíg nem tettünk meg mindent érte, de sajnos nem mindenkivel jártunk sikerrel. Van, akit nem tudtunk a kameránk elé ültetni, de ezt tiszteletben kell tartanunk. Egy idő után elengedtük őket, erőszakoskodni semmiképp sem szerettünk volna, bár a filmben megjelennek, mesélnek róluk mások!

Eszter: – Palotai Zsolt hiánya nagyon fáj, két hónapig ostromoltuk, hogy hadd forgathassunk vele, de nem jött össze, így elengedtük. Jó lett volna az is, ha több női előadót, DJ-t megszólaltathattunk volna és sorolhatnám. Ha lenne még pénzünk, akkor simán forgathatnánk nem kevésbé emblematikus emberekkel egy második részt, hisz annyira sok fontos ember van még elektronikus zenei körökben! Úgy érezzük ettől függetlenül, hogy ez a 33 ember, aki megszólal a filmben nagyon jól reprezentálja a szcénát.

TEB: – A kép alapján, ami végül összeállt a fejetekben a válaszokból, miben különbözött a budapesti e-zenei underground fénykora mondjuk a szigetország vagy Berlin technóforradalmaitól?

Anna: – Minden epizódban keressük, hogy mi a sajátos magyar íze az egyes szubkultúráknak. Az biztos, hogy

a rendszerváltozás eufórikus, szabad hangulatában táptalajra tudott találni a zene, kialakult a partykultúra, amire az emberek szabályosan éhesek voltak.

Nálunk fáziskéséssel jelentek meg ezek a műfajok, amit a vasfüggöny leomlása azért valamennyire csökkentett, és időben közelebb kerültek a világban zajló elektronikus zenei történésekhez, aztán az internet megjelenésével egyre aktuálisabbá váltak a hazai történések is. Ennek egyik példája, ami benne is van a filmben, hogy a hazai drum & bass élet mennyire virágzó volt az ezredforduló környékén, amikor minden fontos előadó megfordult nálunk, és sikerült bekerülni a nemzetközi vérkeringésbe.

Eszter: – Veszélyes, vad és fantasztikus időszak volt. Mindenki mindig Londont leste, de a Tilos szellemisége, Palotai és azok a – simán kimerem mondani – forradalmi DJ-k, akik ezt ügynek tekintették, becsempészték a progresszív dolgokat a budapesti bulikba… A Tilos partik jelentősége felbecsülhetetlen, hogy aztán olyan unikális dolgok születhessenek ebből, mint pl. a Cinetrip jelenség, ami egyedülálló a partikultúrában, de ott van például az Ugar Records és az úgynevezett budapesti iskola a 2000-es évek elején, Ozoráról nem is beszélve, ami egy másik műfajban ugyan, de fesztiválként világhírű.

TEB: – 2019-ben mintha ismét ott tartanánk, hogy újra kell építkeznünk alulról, mert bár a klubzenék populárisabb – és egyben felszínesebb – vonulata soha nem látott tömegeket vonz, az izgalmasabb kísérletek, leftfield zenék tábora megint szubkult méretűre szűkült. A filmben megszólalók nyilván sok tapasztalatot meséltek el, ezeket leszűrve hogy látjátok ti, miképpen lehetne újra bebikázni a szcénát, hogy ne csak a koktélmosolyú tech house ciccegjen a legtöbb helyen?

Anna: – Szerintem mindennek van egy természetes körkörös fel- és lefutási ideje. Amikor valami túlcsordul, akkor az emberek telítődnek vele, megunják, és jön helyette valami más, valami új, vagy adott esetben régi-új. Legyen szó a műanyagtermeléstől, a vásárlástól, vagyis a túlzott fogyasztástól való csömörről, legyen a Facebookon és Instán való egészségtelen posztolási kényszertől való elfordulásról és legyen az igénytelen szórakozásról, a lélektelen, célok nélküli sodródásról egy partyban.

Én bízom benne, hogy van egyfajta természetes igénye az embereknek visszatérni a gyökerekhez… és olyan jó, hogy vannak olyan arcok, DJ-k, partyszervezők, akik ezt a választási lehetőséget felkínálják.

Eszter: – Mindig jön egy olyan új generáció, aki kitermeli a saját ellenkultúráját és keresi a progressziót. Ma is van igény illegál bulikra, eldugott helyszínekre, ahova a haverok és a haverok haverjai jönnek el. Aztán a dolgok rendje, hogy ezek felhígulnak és megint jön az igény, hogy legyen valami új a következőknek. Az is külön szerencse, hogy vannak olyan események, fesztiválok, mint például a Telekom Electronic Beats, ami sokban járul hozzá a hazai elektronikus zenei élethez. Az underground örök még az internet korában is.

TEB: – Szpojlerezés nélkül annyit áruljatok el: mik azok a főbb tanulságok, amiket levontatok magatoknak a filmből, egyrészt mint rendezők, másrészt mint kívülállók?

Anna: – Minden csöpögéstől mentesen számomra csodálatos tapasztalás volt az a szenvedély és elhivatottság, amely sok interjúalanyunkból áradt… ahogy feljöttek az érzelmek a mélyinterjúk során bizonyos emberekből, ahogy beszéltek az emlékeikről, arról, hogy mit jelent számukra a technokultúra vagy hogyan hatja át az életüket mai napig a goa, és hogyan lehet a zenét jóra használni.

Sokan hajlamosak azt gondolni kívülről, hogy az elektronikus zene nem szól másról, mint az óriás, felszínesebb és tömegeket megmozgató csarnokpartykról és a csapassuk-veressük attitűdről, a tudatmódosítókkal együtt járó önpusztító állapotról. Az underground irány nagyon nem ilyen, és mi ezt szeretnénk bemutatni!

Szeretetet, a zene iránti szenvedélyt láttam, például az Alkotótáboros forgatáson Isuéknál vagy amikor Kenguru előásta nekünk a szentül őrzött régi Beta kazettáit, rajta Goa Gil első magyar partyjával, ahogy Shuriken mesélt a Hegedű utcában az Underground records-os évekről és még sorolhatnám. Jó volt hallgatni a szereplőinket, és alig várjuk, hogy ezt a nézők is átélhessék.

Eszter: – Jó látni, amikor valaki az undergroundból merítkezést továbbgondolja, és önazonos marad 40, 50 évesen is. Vagy a lelkes huszonévest, akinek csillog a szeme. és elmeséli, ki hogy hatott rá az elődök közül, és hogyan szervez ma bulit vagy készít zenét. Izgalmas volt Nagát hallgatni, ahogy segíteni próbál olyanoknak, akik „nem tudnak lejönni” egy partyról és visszatalálni a hétköznapokba, vagy AMB gondolatát elkapni, aki los angelesi nagymenőként is büszke a gyökereire, vagy Prieger Zsoltot hallgatni a legendás Animából, aki ma simán rajong egy ismeretlen techno producerért akár és ezt meg is írja neki adott esetben. Fantasztikus érzés, hogy a legtöbb interjúalany első hívó szóra jött és lelkes, kitárulkozó társunk volt ebben a közös időutazásban amikor is megint arra keressük a választ együtt szereplőinkkel: vajon mi az a budapesti underground?

A filmet pénteken vetítjük le a Toldi moziban, minden egyéb infó a fesztiválról a fő Facebook-eseményben található, jegyek pedig errefelé!

Published September 13, 2019. Words by Unger András.