Egy órás radikális táncfilmet ereszt ránk a Modeselektor

Gernot Bronsert és Sebastian Szary duója hosszú éveken át rakosgatta a stabil kilométerköveket az átlagosnál izgalmasabb, glitchesebb, megborítottabb (nem mindig) tánczenék sztrádája mentén, mindvégig abból az ős-berlini alapléből főzve, ami a fal leomlása után kezdett bugyogni a szabadság anarchiájában úszó német fővárosban, ami tökéletes táptalaja lett a kísérletezgetéseknek. A Modeselektor bemutatta, hogy a tágabb értelemben vett technó nem csak koromfeketébe öltözött mosolytalanok gyűjtőhelye lehet, de egy nagy, abszurd cirkusz is, ami bármikor átlépheti a saját határait.

És amikor már azt hinné az ember, kizárt, hogy a srácok újat bírjanak villantani a műfaji betonkeverőjükkel, kidobják az új albumukat, az Extendedet, és ráadásul csatolnak mellé egy órányi komplett filmet. Aminek aláfestése ugyanúgy a lemeze teljes anyaga, csak még egy performansz-előadást is kapunk hozzá az amerikai táncos, Corey Scott-Gilbert révén, akiről nagyon hamar az a benyomásunk támadhat, hogy nem erről a planétáról származik.

A Modeselektor új lemeze – bocsánat, mixtépje – minden eddiginél nyersebbnek és ösztönösebbnek tetszik, nem utolsósorban azért, mert tisztességgel merít a global bass műfajokból, és mert a korábbi fogós melódiákat és úthengerszerű hatásvadászatot ezúttal inkább ütősközpontú fókuszra és visszafojtottabb, de meglehetősen morcos hangulatgenerálásra cseréli.

Ha nem lenne teljességgel elcsépelve a szó, azt is mondanánk, ez a Modeselektor eddigi legundergroundabb munkája.

Az albumhoz társított Work című kisfilm ezzel együtt, hogy ők írják kiadójuk, a Monkeytown Records oldalán, egy “erőteljes statement, egy hipnotikus kísérlet, szomatikus élmény”, amit Krsn Brasko vizuálművész rendezett Tobias Staab kreatív irányításával.

A kisfilm egyetlen főszereplője, Corey Scott-Gilbert táncos azt mondta, úgy igyekezett hozzáállni a performanszhoz, hogy ne “performáljon”, tehát ne előadjon, hanem feloldódjon a folyamatban – hogy ez pontosan mit takar, azt nem részletezte, de feltehetőleg azt, hogy az itt látottak jóval inkább improvizatív jelenetek, mint amennyire nem azok (természetesen figyelembe véve a nyilvánvalóan megtervezett részleteket). Azt is érezte, hogy a projekt során “érzelmek aknamezején” találta magát, a végeredményt pedig “az unalom ördögűzéseként” jellemezte. Ebben a kijelentésben alighanem elég sok kreatív alkotó meglátja a tükörképét, aki az elmúlt egy évben lebénult az alkotásmentességtől – és egyúttal talán reményt is kap ettől az átütő egy órától.

Érdemes leengedni a redőnyt, repülőgépmódba kapcsolni a telefont, ezt pedig kirakni nagyképernyőre, és a lehetőségekhez mérten felcsavarni a hangerőt:

Aki pedig később városi krúzolásokhoz is a fülébe tenné az albumot, az a Spotify-on is megtalálja.

Published April 13, 2021.