Electronic Beats Hungary

Épülő rendőrőrs területén tartottak illegális technobulit

Ha egy haverunk mesélné, akkor megnéznénk az óránkat, hogy április elsejét írnak-e, de valójában az EDM Tunes újság írta meg – mármint azt, hogy a mögöttünk álló hétvégén Amszterdamban valóban egy építés alatt álló kapitányság területén pukkant el a ravebomba, így talán ez az egyik legőrültebb helyszín a világon, amit egy nem bejelentett buli megrendezésére választottak.

A parti péntek este zajlott Zeeburg városrészben, és a jelek szerint több mint háromszáz száz ember vett részt rajta, ahogy a rendőrség szóvivője mondta: “az épület gyakorlatilag tele volt.” Itt találtunk egy rövid videót róla, de külön berakjuk ide is, ha netán elérné a radír:

 

Egyébként a nyitóképen egy másik épülő épület látható, de ugyanerre: Zeeburgereiland egy mesterséges sziget, amit ma vadul építenek be. Ahogy a Bloomberg fogalmazott róla három éve, a műsziget már a 20. század elején létrejött, amikor a város keleti kikötőjének építése során iszapot és földet hordtak ide, de az elmúlt évekig lakatlan maradt, elsősorban haditengerészeti gyakorlótérként, majd szennyvíztisztító telepként szolgált. Amint Amszterdam belvárosára egyre nagyobb nyomás nehezedett, a szigeten elstartolt némi fejlesztés, azóta pedig már nem csak némi, hanem jóval több.

És most eljutottunk idáig: mint minden tisztességes fejlődő-épülő, kezdetben ipari territóriumot, ezt is felavatták egy bulival. Két embert, egy 19 és egy 20 évest tartóztattak le a szervezés miatt, a rendőrség pedig lefoglalta a hangtechnikát (sic!).

“Látszik, hogy a városlakóknak elegük van”

– mondta a korábban idézett rendőrségi szóvivő, hozzátéve, a kollégáinak egyéb szpotokon is intézkedniük kellett Amszterdam-szerte, hasonló illegális bulikon.

Nem csoda: a jelenlegi hollandiai korlátozások a világjárvány kezdete óta a legszigorúbbak közé tartoznak, mivel az ország november végén háromhetes zárlatot rendelt el, amit az újévre is meghosszabbítottak. Miközben az ország csaknem két hónapja részleges zárlat alatt áll, a bulizás is tilos az Omicron terjedésének lassítása érdekében.

Kövess minket itt is, ott is:

Published January 25, 2022.