“Az Extrawelt experimentális, és bátorság kell ahhoz, hogy ennek megfeleljünk”

Az augusztus 31-én startoló és a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt támogatásával és az NVC zenei kurációjában megvalósuló INOTA Fesztivál egyik legvártabb bulija az Extrawelt produkciója, ahol a hamburgi-zürichi duó szettjét ezúttal egy kifejezetten az alkalomhoz megálmodott vizuális show teszi teljessé a Centrum Production jóvoltából. Az idestova 18 éve együtt alkotó duó tagjai legalább annyira várják a fesztivált, mint mi magunk, ennek alkalmából kérdeztük őket alkotói dinamikáról, tervezhetőségről és spontaneitásról, társadalmi felelősségvállalásról, készülőben lévő lemezükről – és persze a nyárzáró, őszkezdő buliról.

Telekom Electronic Beats: – A beszélgetésünk pillanatában két különböző országból jelentkeztek be, és voltaképp így működik az Extrawelt idestova tíz éve. Hogy tudjátok fenntartani a közös alkotói flow-t úgy, hogy a show-k kivételével csak online beszéltek?

Arne: – ’98-99 óta dolgozunk együtt, mint live produkció, és én 2012-ben költöztem Zürichbe. Tény és való, hogy ez megnehezítette a dolgokat, de addigra már nagyon jól ismertük egymás munkastílusát, ízlését, elképzeléseit, és mindkettőnknek van saját stúdiója is ott, ahol él. Folyamatosan küldjük egymásnak az ötleteinket, amikre pedig visszajelzést adunk, ez egy oda-vissza működő, rugalmas folyamat.

Ráadásul a külön munkának megvan a maga előnye is: mindkettőnknek megvannak a maga erősségei és hiányosságai, és ha valamelyikünk lép egyet előre, az plusz motivációt ad ahhoz, hogy a másik fél is képezze magát. Például Wayan összeszedettebb és precízebb, mint én, és a fizikai távolság miatt muszáj követnem a példáját, ha hatékonyak akarunk lenni, mert nincs itt, hogy helyettem elvégezze a teendőket. Egyébként a turnéidőszakban minden hétvégén találkozunk, és olyankor átvehetjük, hol tart a projektünk és miben kell fejlődnünk.

Wayan: – Igen, ez általában a koncertek után történik meg, amikor kiemelezzük, hogy mik voltak az adott show erősségei és gyengébb pontjai. Ha valaki megkérdezi tőlünk, hogy éreztük magunkat a buli során, szinte mindig azt hangsúlyozzuk ki először, amit elcsesztünk. Tudom, ez félrevezető sokak számára, mert ettől még élvezzük a fellépéseinket, csak fontosnak tartjuk, hogy meglássuk a fejlődési lehetőséget.

TEB: – Perfekcionisták vagytok?

Arne: – Egy bizonyos szintig igen, de aztán mindig rá kell jönnünk, hogy a tökéletes nem létezik. Sokszor olyan részleteken akadunk el, amik a közönségnek fel sem tűnnének, és minimálisan sem vesznek el a buli élvezhetőségéből.

Wayan: – De azért nehezen vetkőzzük le magunkról a maximalizmust. Mindig a legjobbat akarjuk nyújtani.

TEB: – És ez azt jelenti, hogy a mai napig stresszeltek a koncertek előtt, vagy azért rutinná vált mára a fellépés?

Wayan: – Általában izgulunk, pláne, ha valami új dolgot próbálunk ki vagy új helyen lépünk fel. Persze, ha sok bulink van rövid időn belül, akkor könnyebben akklimatizálódunk, mert nincs energiánk az idegeskedésre.

Arne: – Nálam hasonló, főleg, ha sietni kell vagy valamilyen technikai macera van. Ezek nagyon fel tudnak idegesíteni. Én nem érzem, hogy ki tudna alakulni a rutin, mert hiába vagyunk mi ketten állandók, az időpont, a helyszín, a set-up, a technikai kihívások mindig változó tényezők. Mindig van valami, amiről dönteni kell, és ez jó esetben izgalmat, rosszabban pedig stresszt okoz. Én például már most izgulok az Inotás bulink miatt, hiszen egy olyan audiovizuális produkciót viszünk, amiben korábban nem volt részünk, és nincs sok időnk a tesztelésére sem.

TEB: – Érdekes, hogy a színpadon viszont már a spontaneitást preferáljátok, minden szett egy kicsit más. Holott az improvizáció pont a kiszámíthatatlanságról is szól.

Wayan: – Én abban hiszek, hogy

szükség van tervekre és az azokkal járó biztonságra, csak meg kell hagyni a lehetőséget rá, hogy azokat felülírjuk, ha a helyzet úgy kívánja.

Ha jó passzban vagyunk, és spontán alakítjuk a szettet, nagyon izgalmas és új dolgok születnek a színpadon, viszont ha kialvatlanul és stresszesen lépünk fel, akkor nagyfokú biztonságot ad, hogy rendelkezésre áll egy előre elkészített terv, amihez ragaszkodhatunk. Plusz, egy stúdiómunkálat során könnyebb a spontaneitást választani, hiszen nincs tét, legrosszabb esetben csak visszatérünk az eredeti ötlethez vagy újra és újra, több verzióban felveszünk valamit, ha viszont a színpadon, a show közben derül ki, hogy egy hirtelen jött sugallat hülyeség volt, nos, akkor nincs visszaút. A feladat az, hogy megtaláljuk, mikor melyik a helyes attitűd.

Arne: – A zene már önmagában egy nagy paradoxon. Még ha van is egy baromi jó tervünk, az esetek nagy részében minden máshogy alakul, mint ahogy terveztünk. De ha mindig az előre összeállított seteknél maradnánk, akkor sosem lépnénk előrébb, nem lenne fejlődés a zenénkben. Márpedig az Extrawelt egy experimentális vonalat képvisel, és kell a bátorság és nyitottság ahhoz, hogy ennek meg is feleljünk. Múlt hétvégén egymást követő napokon volt két bulink: az egyik éjjel egy klubban, a másik napközben a természetben, viszont sajnos nem volt időnk arra, hogy újragondoljuk a műsort. Emiatt úgy alakult, hogy ezen a két teljesen eltérő helyszínen, teljesen más környezetben ugyanazt játszottuk, és meglepő módon valahogy mégis baromi jól működött az egész. A zene az érzelmekről szól, így nagyon nehéz előre eltervelt és racionalizált keretek közé szorítani. Néha csak hagyni kell, hogy történjen, és kész.

TEB: – A körülmények ellenére is meglehetősen produktív duó vagytok, 2005 óta a legnagyobb időbeli távolság, ami eltelt két lemez között, az három év volt…

Arne: – Alapvetően igen, de az élet azért sokszor átírja az elképzeléseinket. A covid idején eldöntöttük, hogy kiadunk mindent, ami addig a fiókban pihent. Azt gondoltuk, pár hónapon belül úgyis vége az egész vírushelyzetnek, és akkor majd újra ráfordulhatunk a dalírásra. Hát nem ez történt. A vírus csak húzódott, mi meg két éven keresztül folyamatosan adtuk ki a trackjeinek, egy ponton meg arra lettünk figyelmesek, hogy elfogytak a tartalékaink. Akkor jöttek a remixek, de ez sem volt elég a covid végéig, szóval amikor végre véget ért, ott álltunk zene nélkül. Eldöntöttük, hogy amit innentől megírunk, azt megint elraktározzuk, mert most már ideje lenne egy lemeznek, úgyhogy folyamatosan gyűjtögetünk, és várjuk, hogy beérjen a dolog.

Wayan: – A legnagyobb nehézséget az idő jelenti. Mindkettőnknek családja van, a hétvégéken pedig turnézunk, így nagyon ritka az, amikor feladatok nélkül, akár 3-4 órát eltölthetünk a stúdióban. Nagyon sok szervezést és fegyelmezettséget igényel, hogy a nehezen összehozott időablakon belül valami tényleg jót és kreatívat hozzunk létre.

Arne: – Na ez az a dolog, amiben nagyon szokott hiányozni, hogy fizikailag is egy helyen legyünk. Teljesen más úgy stúdiózni, hogy ketten vagy többen vagytok, a zeneírás mellett beszélgettek, poénkodtok, motiváljátok egymást, és közben készül valami közös. Egyedül nem érkezik meg a partihangulat, pláne, hogy nappal kell stúdióznom, éjjel nem zavarhatom az alvó családom meg a szomszédokat. Gyakorlás kell ahhoz, hogy ilyen körülmények között is produktív legyen az ember.

TEB: – De akkor hogy lehet, hogy mégis ilyen produktív az Extrawelt? Honnan merítetek újabb és újabb inspirációt?

Arne: – Rengeteg zenét kell hallgatnom, és akkor megmarad az a bizonyos tűz, leginkább a kíváncsiság tüze, ami a zenéléshez kell.

És még csak nem is elektronikus zene kell hozzá. Bármi is az, ha felkelti az érdeklődésem, akkor segíteni fog.

Bizonyos szempontból nagyon racionális zenehallgató vagyok, folyton elemzem, amit hallok, érteni akarom minden hangszer helyét a dalokban. Másrészről meg ezt tudatosan félre kell tennem néha, hogy érzelmi szinten is megérkezhessenek hozzám a számok, a dallam, a basszus.

Wayan: – Én akkor vagyok a legproduktívabb, ha tényleg nyugodt körülmények között zenélhetek. A stúdióban nincs telefonozás, nincs e-mailezés, nincs multitasking, mert akkor rögtön kizökkenek. És rengeteget segít a biciklizés is. Ha belefér az időmbe, bicajjal megyek a stúdióba, ami nagyjából 30 kilométert jelent, ennyi idő alatt megfelelően kitisztul az agyam a stúdiózáshoz. Ilyenkor elengedem azt, hogy mi történik a világban, mi van a családdal, milyen számlák várnak otthon. Ezt muszáj kikapcsolnom, nekem csak nyugiban megy.

TEB: – Beszéljünk egy kicsit a következő lemezről. Azt minden rajongó tudja, hogy készülőben van, de se a kiadóról, se a várható megjelenési időpontról nincs még hír.

Arne: – Ennek nem a titkolózás az oka, hanem hogy még mi sem döntöttünk ezekről a dolgokról. Rengeteg track hever újra a fiókban, és ezek nagyon sokszínűek, éppen ezért nehéz kiválogatni, hogy melyikeket szeretnénk a lemezre. Azt biztosan el tudjuk mondani, hogy az új lemez reflektál az eddigi Extrawelt-diszkográfiára, viszont meglehetősen sokszínű lesz, rengeteg tempós és lassabb, softabb és hardabb trackekkel. Ami a kiadókat illeti: van néhány, amik között dilemmázunk, de még nem született végső döntés.

TEB: – És a cím? Noha a legtöbb dalotokban nincs dalszöveg, a szám- és albumcímeitek fontos politikai és társadalmi témákra reflektáltak eddig. Így lesz ez most is?

Wayan: – Mindig komoly küzdelmet jelent megtalálni a megfelelő lemez- és dalcímeket. Sokat beszélgetünk politikáról és a világ történéseiről, de a zene terén igyekszünk tartani a két lépés távolságot. A techno amúgy is egy politikamentes műfajnak indult, hiszen amikor a 90-es évek elején elindult Berlinben, éppen a hidegháború végén és a fal lebontásakor, az emberek nagy része pont egy olyan politikamenteset övezetet talált a zenében, amiben végre megpihenhet. Akkortájt nem volt szükség lázadásra a német techno klubokban, nem kellett az emberek szájába rágni, hogy a nácizmus rossz, mert mindenki tudta és nem is volt már terítéken a téma.

Aztán az elmúlt pár évben megint változott valami – nálunk is és nálatok, Magyarországon is aggodalomra adnak okot a szélsőjobboldali eszmék – , éppen ezért mostanság érzek késztetést arra, hogy kicsit több politikát vigyek a zenénkbe.

De közben meg nem érzem magam elég tájékozottnak ehhez, és azt sem gondolnám, hogy pont a hétvégi technobulikban, a kikapcsolódás idején van erre szükség. Pont azért jönnek oda az emberek, hogy megszabaduljanak az ilyesféle hétköznapi terhektől.

TEB: – Sok zenész épp az ellenkezőt gondolja – hogy ha már elér egy nagyobb közönséget a zenéjével, akkor felelőssége van abban, hogy milyen értékeket közvetít a hallgatóság felé, akár politikai szempontból is. Ezek szerint nem értetek egyet ezzel?

Wayan: – Szerintem akkor vagy felelős, ha megkérdeznek. Nem gondolnám, hogy mindenkinek, aki valamilyen módon a művészettel foglalkozik, okvetlenül képben kell lennie és állást kell foglalnia politikai kérdésekben is. A zene, a festészet, a politika és a szociológia mind különböző szakmák. És néha jobb csendben maradni, maradjunk annyiban.

Arne: – Igen, és erre remek példa volt a covid időszaka is, amikor boldog-boldogtalan ismerni vélte a vírus eredetét, a vakcinák hatásmechanizmusát, a betegség lefolyását, holott senki sem kérdezte őket. És ez így van politikai dolgokkal is. Ezek összetett kérdések, és bár Wayannal rengeteget beszélgetünk társadalmi, politikai, gazdasági témákról, ezek tetemes részét nem tárnánk nyilvánosság elé, mert a legtöbb kérdésre nincs fekete-fehér válasz, emellett pedig nem is tudnám mindig hitelesen képviselni az álláspontom.

Szerintem ez egy nagyon érzékeny kérdés, és nagyon nehéz dönteni arról, hogy kit követünk, kiben bízunk, mit fogadunk el igazságként. Simán megeshet, hogy kimondunk vagy kiírunk valamit, és pár nap múlva kiderül, hogy nem is igaz, vagy hogy mi magunk sem tudunk úgy élni igazából. Mondhatnám, hogy állítsuk meg a fosszilis tüzelőanyagok használatát, de én is része vagyok a problémának, én is felülök a repülőre. És ez nagy felelősség egy zenekar esetében, részben ez az oka annak is, hogy a közösségi média felületeinken nem magunkat és a véleményünket, hanem a zenénket helyezzük előtérbe. Sokkal inkább azzal akarunk üzenni, amit nem csinálunk, mintsem azzal, amit csinálunk.

TEB: – Mégis, ha felmegyünk a weboldalatokra, az Extraweltet bemutató blokknál link visz át az UNICEF, a Greenpeace, a Doctors Without Borders és a Max Planch Institute oldalára is. Ez azért mégiscsak állásfoglalás, nem?

Arne: – Vannak olyan témák, amikben egyértelmű, hogy milyen álláspontot kell követni. Az, hogy a háborúellenesek vagyunk és a békében hiszünk, sosem fog változni és ebbe nehéz is lenne belekötni. És ez ugyanígy van a természet védelmével, a klímaválság problémájának felismerésével, vagy a rasszizmus elutasításával. Ezekben nincs újdonság, nincs vita. Az viszont, hogy ezek érdekében melyik politikai pártot érdemes követni és milyen intézkedések szükségesek vagy ki a felelős – ezek már összetettebb kérdések, amikben nem érezzük magunkat feltétlenül kompetensnek.

Wayan: – Ha személyesen találkozik valaki velünk, nagyon szívesen vitázunk, mert hiszünk benne, hogy ezekből lehet a legtöbbet tanulni. Viszont abban nem hiszek, hogy bárkinek is meg kéne mondanunk, hogyan éljen.

TEB: – Arne, az interjúk elején említetted, hogy izgulsz az Inotai fellépés miatt. Mi ennek az oka?

Wayan: – A vizuálban és a fényekben a Centrum Production és a hamburgi fénytervezőnk lesz segítségünkre, és

kifejezetten erre a helyszínre, és ehhez a szettünkhöz készül a látványvilág. Különleges alkalom ez, hiszen általában nincs specifikus, előre eltervezett vizuális műsorunk, most meg nagyszabású produkció készül és izgulunk a technikai megvalósítás miatt.

Arne: – Igen, de nagyon várjuk a fesztivált és a lokációt, nagyon különlegesnek ígérkezik az egész, és iszonyú jó a lineup. Nagyon várom például Max Cooper buliját, és én nagyon szeretem még Route 8-et is, akit sosem láttam még élőben.

TEB: – Sokadik alkalmatok lesz ez Magyarországon. Van olyan sztoritok, ami kifejezetten az országhoz kötődik?

Wayan: – Igen, egyszer játszottunk a Hajógyári Szigeten egy óriási helyszínen 3-4 ezer embernek. Iszonyú jó koncertet adtunk, mindenki élvezte, utána pedig bejött hozzánk a hely tulajdonosa a backstage-be, és azt mondta, hogy ez a buli annyira jó volt, hogy soha többet nem hív meg bennünket. Aztán kifejtette, hogy a bulink túlmutatott a klasszikus értelemben vett koncertek hangulatán, mert az emberek nem ittak, csak élvezték a zenét, aztán hazamentek, és nem fogyasztottak többet. Ez jópofa volt.

Arne: – Ez nem egy konkrét sztori, de az NVC-s srácokkal már rengetegszer dolgoztunk együtt, és mindig nagyon jó élmény volt. Papp Laci, Subotage előttünk DJ-zett anno Ozorán, és most is ez lesz, és ezt nagyon várjuk.

(Fotók: Linus Dessecker, Sebastian Magnani)

Published August 16, 2023.