Ezért szeretünk olyan zenéket, amiknek nem is értjük a szövegét

Ha belegondolunk, teljesen természetes jelenség, hogy hallgatunk idegen nyelvű dalokat, amik miatt nem csapjuk fel a legközelebbi kézre eső szótárt, csak hogy megértsünk minden egyes sort. Ha viszont még mélyebben belegondolunk, ez akár furcsának is tűnhetne: hiszen hogy rajonghatunk valamiért, aminek az értelmét nem fogja át egészében az agyunk?

Sőt, ha továbbmegyünk, azt a különösséget is felfedezhetjük, hogy néha egyenesen vidáman énekeljük azt a bizonyos fel nem fogott szöveget. Fonetikusan, ahogyan éppen halljuk, leutánozva. Ez sok mókás pillanatot tud szülni, de a tény ettől még tény marad: szemérmetlenül eltátogjuk, ha kell, ha nem – Levelet kaptam lájf, tíz dongó! (Bocs, boomer poén, de annyira kézenfekvő példák.) A Macarenával is alighanem mindenki meg tudja ezt tenni, és sokan meg is teszik világszerte. De a tavalyi év három, a Spotify-on legtöbbet streamelt előadóját is valószínűleg nem csak anyanyelvi hallgatók hallgatták: Bad Bunny puerto ricói, Taylor Swift amerikai, a BTS pedig egy koreai csapat.

Szóval nagyon úgy néz ki, hogy a dalszöveg szótári jelentése alapvetően nem befolyásolja a dal megítélését. De miért? “Ez nem egyszerű” – mondta a VICE magazinnak Lisa Decenteceo etnomuzikológus, aki zenetudományt tanít a Fülöp-szigeteki Dilimani Egyetemen. Szerinte minden az úgynevezett hangszimbolizmussal kezdődik, ami a hangok és jelentésük közötti kapcsolatokat tanulmányozza. És ennek nem csak a zenéhez van köze: marketingszakemberek például erre hagyatkozva találhatnak ki jól csengő márkaneveket.

“A legtöbbször, amikor idegen nyelvű zenét hallgatunk, a szöveget hangokként és nem szavak formájában élvezzük”

– tette hozzá Thea Tolentino, melbourne-i zenetanár és zeneterápia mesterszakos hallgató.

Míg olyan dolgok, mint a kultúránk és a személyes tapasztalataink mindenképpen befolyásolják a reakcióinkat a különböző zenékre, Tolentino azt is mondja, hogy vannak bizonyos zenei technikák, amelyeket általában bizonyos hangulatok közvetítésére használnak. Az egyik ilyen a skála, vagyis a hangok sorozata. Nem mindegy ugyanis, milyen hangok jönnek egymás után: a moll hangsor például szomorkás, lehangoló vibe-ot hordoz magán, míg a dúr hangsorhoz világos, tiszta, olykor vidám, vagy akár megható érzéseket társítanak. (Angolul: major és minor key, csak hogy az alábbi videó is érthető legyen:)

Szóval a zene milyensége hatással van a hangulatunkra, és nem csak arra: az agyunk úgy van bedrótozva, hogy egyéb fiziológiai folyamatokat is a zene szolgálatába állít, a légzésünk, a mozdulataink, gyakran még az idegi tevékenységünk is szinkronba kerül a zenével (nem véletlenül hallunk jógaórán megfelelő chillzenét, vagy használunk futáshoz uptempós trekkeket).

Decenteceo szerint ráadásul “a zene tesz valamit a szöveggel is” – kismillió egyéb elemmel ad új dimenziót azokhoz, a hangmagasságtól a harmóniáig, a hangszíntől az amplitúdóig, ezek mind árnyalják-alakítják a szöveget, de akkora hatásfokkal, hogy végül már nem is feltétlenül szükséges, hogy értelmezni tudjuk azt. A zene révén ez valamennyire már eleve megtörténik.

Fontos tehát, hogy a zenét az egyes elemek közötti diskurzusként értelmezzük,

amik közé pluszban odasorolhatjuk azt is, hogyan csomagolják be az adott zenét, milyen a képi világ, az előadó identitása, imázsa. És mindez persze nem jelenti azt, hogy a dalszövegek jelentőségét elvitatnánk, egyszerűen csak az a szitu, hogy az a közvetlen vonzerő a lényeg, amit az emberek a hallgatott zenében találnak, függetlenül attól, hogy értik-e a szöveget vagy sem.

És így lesz a zene egy egyetemes nyelv, ámen 🙏