Goodbye, OMOH: a legszebb emlékek a kollektíva tagjaitól

2019 hűvös-forró ősze: éjjel van, ki-ki nyugalomban, de egyáltalán nem ott, ahol én vagyok. Egy pulzáló éjfekete helyiségben, benne több olyan emberrel, akin nincs felsőruházat, mint amennyin van. Az ex-Ostgutos és Panorama Bar rezidens DJ Boris játszik valami meghatározhatatlan intenzitással becsavaró groovy technót, vérvörös fények keringenek, tömve van a room, az izzadtságsavó nem csak a bal szemembe vág lassan menetet, hanem a plafonba is, hiszen mindenki úgy táncol, mintha az élete múlna rajta. Harapni lehet az embergőzt. Hát ez Berlin – mondanám, ha nem a budapesti LÄRMben lennék.

Ott és akkor olyan arcát villantotta meg a magyar klubkultúra, amibe mindig is szerettem volna belemosolyogni. OMOH buli volt, szétrobbantóan felszabadító, amit aztán hónapokig emlegettem még másoknak. Eszembe sem jutott volna, hogy egyszer ennek vége szakad, de most október közepén megjött a Facebook-poszt, amit nagyon sokan nem szerettek volna olvasni, de ugyanennyien valószínűleg meg is értették az ott sorolt indokokat. Ezek között az aktuálpolitikai hangulat éppúgy ott volt, mint a tény, hogy a fővárosból eltűntek az olyan kis- és közepes klubok, amikben rentábilisan tudna működni ez a közösség, hiszen a manapság divatos óriás rave-helyszínek 500 ezer forint körüli éjszakánkénti bérleti díját nem tudják, de nem is akarják kigazdálkodni, hiszen így le kellene számolni a nekik érthetően szuperfontos szűkkörű safe space-szel is (a teljes poszt itt olvasható).

A búcsú tehát fájó volt, de alighanem szükséges is. Ha viszont már így alakult – titkon remélve, hogy nem örökre -, megkérdeztünk néhány tagot az OMOH-családból, ők mire emlékeznek szívesen az elmúlt évekből. Omegacuki backstage fotókkal* megtűzdelve érkeznek a válaszok! (*a képeken nem mindig az éppen olvasott válaszadók tűnnek fel, sőt.)

“Nekem nagyon jó volt látni a törzsvendégeket mindig, megölelgetni őket, ha arról volt szó. Látni, hogy itt tényleg kiadhatsz magadból mindent, mert arra törekszünk, hogy egy biztonságos bulizási élményt teremtsünk. Vagy hallani azokat a visszaigazolásokat, hogy mennyire menő, hogy az OMOH-n ilyenre is gondolnak, hogy felállítanak HIV-szűrő állomást, vagy hogy vannak care bearek, akiket meg lehet keresni, ha rosszul éreznéd magad.”

“Az egyik legjobb barátomat pont az OMOH-n ismertem meg még jó régen, a Corvinban. Azóta a kapcsolatunk abszolút besorolhatatlan, ha úgy tetszik: teljesen queer, és a szabadság legnagyobb fokát éri el – pont olyan, mint amilyen az OMOH maga is volt.

Egyszerre voltam az OMOH kollektíva tagja, miközben pedig a Sziget Fesztivál Magic Mirror helyszínét vezetem. Nagyon meghasonlott voltam a bánattól, amikor az idei Sziget egyik éjszakáján a backstage-ünkben beszélgettem Menishuval az OMOH végéről. Egyszerre voltam elkeseredett, amiért egy korszakalkotó időszak a végéhez közeledik, és mégis büszke, mert a csapatunk utolsó bulija pont az általam vezetett helyszínen lesz. Aztán rájöttem, hogy két héttel később ott van még a Whole Festival-os fellépés is, ami meg végképp tökéletes záróakkord az OMOH számára. Úgy érzem, nincs szebb annál, mint hogy az utolsó hazai buli a Magic Mirrorban volt, az utolsó külföldi pedig a Whole Fesztiválon.”

“Nekem a legjobban a memóriámba égett OMOH-isztikus pillanatom az volt, amikor egy lány félénken megkérdezte tőlem a buli végén, hogy a szauna after lányoknak is szabad-e, nagyon durva-e, meg le kell-e vetkőzni meztelenre. Igyekeztem megnyugtatni, hogy annyi ruhát hagy magán, amennyit szeretne, jöjjön nyugodtan. Pár órával később két csókolózó srác között térdelve látom a jakuzziban, boldogan rámnéznek mindannyian, mire a lány azt mondja: “Azta, hát köszi, hogy meggyőztél, sose hármasoztam még, és ők még ráadásul buzik is 🙂 Sok szexuális felszabadulást láttam az OMOH történetében a szemem előtt, de ez az abszolút top kedvenc sztorim.”

“Szerencsésnek érzem magam, hogy megtapasztalhattam azt az örömöt, szeretetet és szabadságot, amit az OMOH teremtett. Ennek köszönhetem, hogy végre azt éreztem, van egy közösség Budapesten, amihez tartozom. Nagyon sok olyan pillanat volt, ami emlékezetes marad: az első Corvinos esték izgalma, az újra egymásra találások a LÄRMben, na és persze a fülledt szaunázások egy teljesen új szintre emelték az egészet!

És természetesen soha nem fogom elfelejteni, amikor a budapesti queer kommandó ellepte Ferihegyet, és mit sem sejtve szálltunk fel egy alapos reptéri átvizsgálás után a Berlinbe tartó járatra 2019-ben. Örök hála érte, hogy ez megvalósult!

Leírhatatlan élmény volt a barátaimmal együtt megtapasztalni, hogy milyen igazán felszabadultan, egy biztonságos közegben bulizni – onnantól mindig ezt az atmoszférát szerettem volna itthon is megteremteni. Emlékszem, hogy az áttáncolt éjszaka után nagyon izgultam, mielőtt az afterpartyn játszani kezdtem volna, de amint megláttam a rengeteg mosolygó arcot, és ahogy élvezik minden pillanatát annak a varázslatos reggelnek, mindig elképesztő nyugalom árasztott el.”

“2021. október 17, reggel sok óra. Peti (Menishu) – miután három óra alatt mindenkit meggyőzött a zenei ízléséről – berettyintette a Milk and Sugar Let The Sun Shine 2012-es Tocadisco szörnyszülött remixét, mire a maradék csapat átment valami nagyon különös zombi Hair musical-jelenetbe, és egymásba karolva járt egy olyan táncot, amit technoklub tánctere még nem látott, és egy jó ideig nem is fog. Sose felejtem el.”

Mint katarzis biztosan a berlini OMOH-Lecken buli jut eszembe, ami életem legjobb klubbélménye volt, pedig majdnem két évtized alatt elég sok mindent sikerült megtapasztalnom. Nem csak arra gondolok, hogy milyen volt ott játszani (egyébként fantasztikus), hanem az egészre mindenestől. Hihetetlen jó volt megélni ezt a teljes utópiát, különösen a budapesti közösséggel. Akárcsak a Whole fesztiválon. Nem akarok semmit kiemelni innen, ahogy egy spirituális, vagy nagyon személyes élményt sem lehet átadni egy sörözés közben, meg leginkább nem is érdemes. Inkább csak szeretném megköszönni az egész OMOH csapatnak, hogy megpróbálhattam veletek ezt az utópiát Budapestre hozni, ami bár idővel egyre nehezebb lett, sokszor mégis sikerült.

Köszönöm mindenkinek (a közösségből is, nélkületek biztosan nem lehetett volna OMOH), hogy ez az egész létrejöhetett, hogy a részese lehettem és hogy megélhettük ezt együtt.”

Ez már régóta sokkal több volt, mint egy buli, de ezzel semmi újat nem mondok. Remélem, hogy lesz még ilyen élményekben részünk. És annak ellenére, hogy nagyon nehéznek tűnik az itthoni klubhelyzet, kívánom, hogy egyszer még Budapesten is.

Köszi, hogy elmondtátok.
Köszi, hogy voltatok.
Köszi, hogy vagytok!
Még találkozzunk 💘

PS.: és akkor indítsuk el Menishu HÖR-mixét ismét, de ne utoljára:

(Fotók: Yinna)

Published November 11, 2022. Words by Unger András.