Jay Lumen: értelmetlen verseny, hogy ki hallgatja az igazi technót

Telekom Electronic Beats: – Nem esünk túlzásokba, ha azt mondjuk, hogy a magyar techno leghangosabb szócsöve vagy külföldön, Katalóniától Kolumbiáig alig van olyan szeglete a világnak, ahol nem álltál még a pultba. Ez már önmagában kérdések tucatjait veti fel, de én visszakanyarodnék oda, hogy mi előzte meg ezt a nehézsúlyú karrierívet? Mi volt Jay Lumen azelőtt, hogy Jay Lumen lett?

Jay Lumen: – Nos, talán mindig is ez voltam én. Az már kora gyermekkoromtól megvolt, hogy az első számú szerelmem a zene lesz: a dj-világ már kilenc évesen vonzott, akárcsak a zeneszerzés. Nyolc évnyi zeneiskola kellő alapot adott a későbbi vízióimhoz, aztán persze annak rendje szerint jöttek az iskolai bulik, végigjártam az utat, amit szinte mindenki, aki ezen a területen éli ki a kreativitását, csak nálam az időtartam volt rövidebb. Persze közben végeztem az iskoláimat és el is távolodtam a zenétől egy időre, hogy marketing és sales területen dolgozzak. Kitartó munkával cégtulajdonos is lettem ezen a piacon. Aztán érkeztem a válaszúthoz, ahol döntenem kellett a jövő felől.

TEB: – A legradikálisabb húzás egy alkotó életében, amikor végleg búcsút int a mindennapi munkájának, és száz százalékkal ráfordul a zenélésre. Mi verte bele azt a szöget a fejedbe, hogy most már tényleg megérett az idő arra, hogy válts, és csak ezzel foglalkozz?

JL: – Igazából egyszer csak beugrottam a mélyvízbe, mert tudtam, hogy a zenei világon kívüli élet nem az én utam, és túl sok ötlet ragad bennem, amit ki kell adnom magamból. Nem volt, nem lehetett más az irány. Így egy nagyot kockáztatva feladtam a korábbi életem, és anyagilag is egy komoly mélypontot elérve csak és kizárólag az álmom megvalósítása lebegett a szemem előtt. Volt, hogy ez időszakosan azt jelentette, hogy

teljesen felélve a tartalékaimat egy héten háromszor ettem csak, de máig azt mondom, hogy minden lemondás megérte.

Ez nyilván sosem megy könnyen, főleg amikor a haverok buliznak, fociznak, strandolnak, te pedig minden ilyen hívásra nemet mondasz. Lassan el is maradtak ezek a hívások, érthető módon. Én inkább otthon ültem, mixeket gyártottam és zenét írtam. Az viszont érdekes volt, hogy a hitem abban, amit csinálok, aki vagyok és szeretnék lenni, soha nem ingott meg egy milliszekundumra sem. Már-már érthetetlenül kristálytisztának tűnt, hogy ennek kell lennie az életutamnak. Aztán egyszer csak arra ocsúdtam, hogy tényleg elindult minden.

TEB: – Hogy néz ki ma egy átlagos napod, amikor még messze a hétvége?

JL: – A hétköznapjaim nagyrészt zeneszerzéssel telnek, állandóan bennem van ez a drive, hogy új dalokat írjak. Most is úgy harminc track áll készen, amik még megjelenésre várnak, de gyakran készülnek olyan darabok is, amiket csak játszom, de nem szánok kiadásra.

TEB: – Ennyivel nem hagyjuk, hogy megúszd. Kezdjük ott, hogy felpattan a szemed reggel…

JL: – …akkor jön egy reggeli tea némi pirítóssal. Majd következik mondjuk egy kis tenisz nézés, aztán indul is a zeneírás késő estig. Persze azért a zenén kívül más hobbim is van: menthetetlen filmőrült vagyok, gyűjtöm is az ilyen ereklyéket. Rendszeresen turnézom Amerikában, és ilyenkor szinte mindig ellátogatok a los angelesi vagy az orlandói Universal Studióba, felfedezni az új attrakciókat, vagy épp a Disney öt parkjának valamelyikébe. Szeretem az egész valóságból kiszakítós, mozis atmoszférát, és hogy ilyenkor a díszletek között mozoghatok. Ez persze már messze van egy átlagos naptól 🙂

TEB: – Erről az estig tartó zeneírásról jut eszembe: elég sok producertől hallani mostanában, hogy próbálják minél ösztönösebben, gyorsabban kirázni magukból a zenéket, mert ha túl sokat molyolnak egy adott számmal, akkor belefásulnak a folyamatba, és már nem is hallják úgy azt, ahogy kellene. Te hogyan gyűröd ezt le? Vagy nem kell legyűrnöd?

JL: – Ez változó, és mindenkinél hullámzó. Szerencsére én azok közé tartozom, akiknek mindig van ihlete, és ez már önmagában egy jó kiindulópont. Innen aztán van, hogy gyorsabban, van, hogy hosszabb idő alatt írok meg egy-egy zenét. Az évek alatt azt azért megtanultam, hogy egy dal akkor van kész, amikor azt mondom, hogy kész van. Ez a mentalitás kell is, mert ha szívemre teszem a kezem, mindig tudnék valamit javítani egy elkészült zenén, az idők végezetéig. Ezt meg kell tanulni kizárni. Nyilván én is arra törekszem, hogy szabad folyást engedjek az ösztöneimnek, hogy inkább egy átengedő csatorna legyek, hogy az ihlet akadálytalan utat találjon rajtam keresztül a megvalósuláshoz.

TEB: – Ez eléggé izgalmasan hangzik. Vannak módszereid a tudatosság kizárására? Akár valami, ami túlmutat a zenélésen, legyen az meditáció, vagy bármi olyan technika, ami kiszakít a túlzott matekolásból?

JL: – A filmrajongásom segít kiszakadni a realitásból, de alkalmanként gamerkedésre is adom a fejem. Periódusaim vannak, van, hogy hónapokig egyáltalán nem játszom, aztán egyszer csak két héten át napi akár négy órát is. Eljárok alkalmanként színházba, kiállításokra, múzeumokba, ahol éppen járok a világban. A művészetet magamba szívom, plusz azt hiszem, a változatosság már önmagában sokat segít.

TEB: – Mi a munkamódszered? Már eleve egy konkrét ötlettel ülsz le, hogy te azt most megvalósítod, vagy elkezded egy gerincre felfűzögetni a sávokat, ahogy épp jólesik?

JL: – Mindig úgy ülök le, hogy még ha nem is konkrét dallamok, vagy témák – bár általában igen -, de legalább a megírandó zene érzete körvonalazódott már bennem. Aztán a kick és bassline szekcióval kezdek és onnan épülnek a dolgok. Persze ezek a folyamat közben olykor teljesen kicserélődnek, de hát ez egy ilyen világ.

TEB: – A gear-geekek kedvéért elmondod, milyen eszközparkkal dolgozol?

JL: – Most épp az alábbiakkal: Focusrite Clarett 8Pre hangkártya, Novation Summit, Moog Sub 37, Behringer K-2, Roland TR-8S, Genelec 8030C monitorok, Novation Launchkey 25, plusz rengeteg plugin, VST, hangminta, ahogy az kell. A zeneszerkesztést magát pedig Abletonnal csinálom. Nem nevezném óriási gépparknak, de azért ki lehetne csiholni belőlük jóval többet.

TEB: – Beszéljünk egy kicsit a világ klubbereiről, mert belőlük elég sokat láttál már. Mennyire különbözünk egymástól mi, akik a bolygó különböző pontjain hallgatjuk ugyanazokat a zenéket ugyanolyan hangosan? A latinók szabadabban a buliznak, a fiatal amerikaik még mindig csak ismerkednek a technóval az EDM-láz árnyékában? Melyik nemzet a leghálásabb?

JL: – Ez egy érdekes dolog, mert minden náció más és más, és néha izgalmas meglepetéseket okoznak. Az első finn bulim előtt például

azt gondoltam, hogy az északi népek biztosan kevésbé reagálnak és alacsonyabb hőfokon égnek, aztán amikor még a klub falaira is felmásztak, rájöttem, hogy simán tudnak olyan őrültek lenni, mint a korlátokat nem ismerő britek.

Dél-Amerika is tipikusan elég erős, ha a partikról van szó, borzasztóan elengedik magukat és ömlik a szabadságérzés. Kolumbiában voltam egy olyan spontán buliban, ahol a szervezők kitettek egy kerti asztalt és egy darab hangfalat egy mező közepére, és szó szerint tíz perc alatt összejött ezer bulizó, a környéken járőröző gépfegyveres katonákat is beleértve. Senkit semmi nem zavart, sehol egy engedély, a katonákat pedig az sem érdekelte, hogy ki mennyire szipog vélhetőleg a szabad levegőben terjengő pollenek miatt.

JL: – Amikor az Egyesült Államok kerül górcső alá, akkor szerintem érdemes államokban gondolkodni, mert a partközeliek mindig erősebbek. De én akárhol is játszottam eddig Miamitól Los Angelesig, Chicagótól Bostonig, mindenhol telerakják a helyeket a dj-k. Egyébként az úgynevezett EDM-láz eléggé alábbhagyni látszik, ráadásul ezek a mainstream előadók elkezdtek techno és house fronton próbálkozni, ami persze nekünk kissé visszás.

Németország külön világ, nincs az a nagybetűs egymásnak menős sznobizmus, senki nem dobál meg, ha egy techno szettbe bekerül egy odaillő house-tétel.

Berlin pedig ugye különösen nyitott. A hollandoknál folyót lehetne rekeszteni bulikból, de ők inkább belül élik meg a zenét, mosolygás van, de a képekről látott minden kéz a levegőben-típusú partizás nem jellemző. Ez a téves “mindenki ugrál” kép abból adódik, hogy gyakran raknak a dj-k mellé egy MC-t, aki a megfelelő pillanatban hájpol, ekkor kattint a fotós, vagy felveszi az operatőr a videót, és meg is van a hatalmas buli bizonyítéka. Nekünk ez fura lehet, de ott teljesen megszokott. Ettől függetlenül persze nagyon jók ezek a bulik.

TEB: – Mondtad, hogy már az EDM-huszárok is átnyergelnek technóra. Bárhogy nézzük, trendi lett technózni, sőt, minél keményebb és gyorsabb, például kalandozik el akár a gabber vagy a hardtrance felé, annál vonzóbb bír lenni az új generációk számára. Mintha most ez lenne az új punk, a lázadás útja, miközben sokan meg nyilván azért mennek veretni, mert a haverok is mennek. De tény, hogy – legalábbis Magyarországon – lassan technóbuliból van a legtöbb. Te hogyan látod ezt?

JL: – Ez nemzetközi szinten is erős tendencia. Ez az újrafeltalált rave-kultusz valóban egyfajta forradalmi tornádóvá nőtte ki magát, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy itt nálunk, a balkáni régióban a techno mindig erős volt. Az is igaz, hogy kialakult egy stíluskáosz, aminek folyományaként sokan azt hiszik, hogy a technobuliban technót hallgatnak, pedig valami egészen mást, mondjuk psy- vagy akár hardtrance-t, de sokan keverik a hard technót is a technóval, a detroiti vonalat meg lehauzozzák. Kicsit összekeveredett a szcéna és most sem a klubberek, sem a szcéna szereplői nem látnak a rengetegben, ugyanakkor szerintem le fog ez az egész tisztulni pár év alatt.

Jay Lumen a 2021-es Cruisin Boat bulin:

TEB: – Te kiteljesedtél már több zsánerben, a progitól a tech-houseon át a technóig, jócskán van rálátásod a tánczenék alakulására. Mit tippelsz, mi lehet a legújabb irány, amerre kacsingatnak most a hangzások?

JL: – Ezt nehéz megmondani. Olyan az egész, mint egy hullámvasút. Megmaradnak a vezérműfajok, csak az aktuális népszerűségüknek a szintje váltakozik. Ez már nem feltétlenül igaz a “szubműfajokra”, azok van, hogy szinte teljesen eltűnnek, akár évekre. A techno viszont velünk van már lassan ötven éve, és én azért jósolok még neki legalább ennyit. Ugyanez igaz a house-ra, ami a nemzetközi változásokat figyelembe véve is komoly erősödést mutat. Érdekes jövőképet látok főleg a deep halmazban, ráadásul az afro house is ott kopogtat már az ajtón, és ha ez beolvad a fő csapásba, akkor akár átélhetjük a tribal újabb reneszánszát.

TEB: – Szerinted mi tenne a legjobbat a technóközösségnek itthon? Mi hiányzik, mire lenne szükség, lesz-e Budapest Berlin, vagy legalább Tbilisi?

JL: – Ajjaj, ez egy igen sikamlós talaj és egyben nehéz kérdés. Magyarország szerintem messze nincs olyan rossz kulturális pozícióban, mint azt sokan tudni vélik. Talán sokan az online trollok és fotelharcosok kommentjei miatt gondolják ennek ellenkezőjét, de az igazság az, hogy nagyon komoly technoközösségünk van, amiért hálásak lehetünk. Mindemellett van hova fejlődni: a nyugati országok komoly versenyelőnye, hogy náluk működik az elfogadás és az összetartás. Itthon viszont rendszeresen látom, hogy egymásnak esnek a techno különböző irányait követők, azon megy a harc, ki hallgatja az “igazi technót”, miközben ez szétzilálja a közösségi erőt. Értelmetlen dolog.

JL: – Egyszerűen el kell fogadni, hogy a techno színes, és az is fog maradni, ebben rejlik az ereje. Megújul és folyamatosan változik, így tud innovatív maradni. Gondoljunk csak a most dübörgő újhullámos, korábban már emlegetett keményebb vonalra, például a Viper Diva formációra vagy az Alignmentre.

Ez egy aktuális hullám, ami teljesen rendben van, de ez nem azt jelenti, hogy itt megáll a techno fejlődése, két-három év és jön más.

A lényeg, hogy szélesítenünk kell az ízlésünk skáláját. Ez az út a kultúremberi nyitottság felé. Este elmegyünk lépegetni egy ütős iparitechnós hangárbuliba, másnap egy nappali melodic rendezvényre, hétvégén pedig meghallgatjuk John Williams szimfonikus estjét. Persze ez csak egy-egy példa, a lényeg, hogy a skála csodálatosan széles, és nem árt mindenben megtalálni valami érdekeset.

TEB: – Végül, visszakanyarodva a személyes ívre: te milyen tervekkel indulsz neki most a világ lassú újranyitásának?

JL: – Rengeteg tervem van szerencsére, és minden gyorsan pörög. Megjelenések jönnek sorban, plusz egy album is elkészült szinte teljesen, ami belekóstol a műfaj emlegetett színességébe, és várhatóan az év második felében jön ki. Ez leginkább egy kompilációnak lesz az elmúlt időszakban megírt rengeteg dalomból. A beutazási feltételektől függően hála istennek idén van már meghívóm Bulgáriába, Szerbiába, Svájcba, Angliába, az USÁba, Németországba, Belgiumba és még jópár helyre, és persze Magyarországon is játszom még sokat.

TEB: – Szerinted mostantól másképp fogunk szórakozni hangos zenére, mint a vírus előtt?

JL: – Jóslásokba nem mennék bele, inkább egyfajta reményt fogalmaznék meg azt illetően, hogy a világ tanul majd ebből az egész helyzetből. Megállhattunk, átgondolhattunk sok mindent. Jó lenne, ha újult erővel és okosabban mennénk tovább, az elektronikus zene berkein belül pedig még inkább közösségként élnénk meg azt, amiben vagyunk, jobban elsajátítva a nyitottságot, minden pillanatot csodaként megélve.

Kérdések: Unger András
Nagyképek: Csenki Bianka
Buliképek: Jay Lumen Facebook

Published August 12, 2021.