Hét próbálkozás után bólintottak rá, hogy a Kraftwerknek is helye van a könnyűzene halhatatlanjai között
Beiktatták őket a Rock And Roll Hall Of Fame-be.
Ennyi ideig kellett várnunk, hogy leírhassuk: a Kraftwerk végre bekerül a Rock & Roll Dicsőségcsarnokába. Ide azok jutnak be, akikhez elévülhetetlen érdemeket csatolunk, ami a nagy, egyetemes zenetörténelemben betöltött szerepüket illeti (szempont még az is, hogy legalább 25 évnek el kellett telnie az első lemezük megjelenése óta).
Igaz, a négy robotikus muskétásnak ehhez eddig hat sikertelen jelölést kellett átélnie – és talán nem véletlenül most jutottak be, hiszen a csapat nagyhatású társalapítója, Florian Schneider tavaly halt meg. Ez a nem annyira mellékes tény kölcsönöz a bekerülésnek egy enyhén keserű szájízt, hiszen a szomorú történés nélkül is régóta megérdemelte volna a zenekar ezt az elismerést – tehát a zenekar, amire úton-útfélen hivatkoznak első generációs technó dj-k és producerek, mint akik nélkül ma talán nem táncolnánk délelőttökig sötét épületekben (de legalábbis biztosan más kanyarokat vett volna a tánczene).
Ez is azt igazolja, hogy hiába őrülünk meg sokmilliós nagyságrendben bolygószerte ritmikus-fémes lábdobokra, még mindig van min dolgozni, hogy kedvenc műfajaink ne mostohagyerekként legyenek kezelve a széles nyilvánosságban – persze most leginkább örüljünk, hogy végre az alapító atyák (azért a dőlt betű, mert hát elég sokan alapító atyák még rajtuk kívül) megkapták ezt a kreditet. Ahogy a hivatalos oldal fogalmaz:
“Hatásuk hallható a Depeche Mode szintipopjában, a U2 elektronikus-rock mutációjában, Kanye West produkciós technikájában valamint számtalan EDM és dubstep előadónál.”
Na persze ennek a megfogalmazásnak a vége is sokat súg arról, hogyan tekintenek az elektronikus zenére azok, akiknek nem sok köze van hozzá. Úgyhogy ehhez már csak annyit, hogy :))))))
A Kraftwerk egyébként júniusban turnézik újra, hogy megünnepelje fennállásának – leírni is hűha – ötvenedik évfordulóját. Első állomásuk a svájci Genève Aéroport lesz. Onnan 2022-ig megállás nélkül turnéznak majd.
Published May 18, 2021.