Magyar karanténba magyar ambientet! Viktor Udvari, Naga és ZSÜJA hangzóanyagai

Zenével képzeletben kilábalni a négy fal szorításából: továbbra is előre kitervelt és egyenes szándékunk, hogy ezt tegyük, ha már olyan erővel érkezett meg a második járványhullám, hogy ismét muszáj minél gyakrabban otthon laposítanunk a görbét. Itt van hozzá pár friss hazai aláfestő!

“A Szomjas szív többszöri hallgatása után elsírtam magam. Ilyen még sosem volt, hogy saját zenére sírjak. Azt hittem a nagy melankólia közepette, hogy ilyen szép számok nem jöhetnek ki egy sérült elméből, de aztán mégis” – mondta Udvari Viktor újdonságairól, amiket az egyik kedvenc filmje, a Moszkva tér és Tóth András zongoraművei inspirálták. És a magánélete, mert akkor éppen összeszaladt számára minden, de mégis, valamennyi tételből süt a remény sugara.

Ahol az érett klubzenék és az azokon túli, gondolatibb szférák torkollnak egymásba, ott találjuk meg DJ Nagát, a magyarországi e-zene nagyon is jelentős, Tilos Rádió és Chi Recordings-alapító, acid house mozgalmat tudományos dolgozatban elemző, 1994 óta dj-ző alakját. Aki most egy években mérhető szünet után a tavaszi karantén időszak alatt ült neki ismét zenéket írni, amelynek jellege nem véletlenül öltött ambient alakzatot: hosszú ideje már elsősorban segítőként dolgozik, és csak másodsorban lemezlovasként, ez a hangsúlyeltolódás pedig az összegzés igényét emelte ki nála. Ezért is fordult ikonjához, Brian Enóhoz, akinek munkássága bevallása szerint a zenei világának alapköve, ezt a hangzást szerette volna megtalálni a saját formavilágával – innen is a cím, az 1976.

“Egy másik szinten pedig a megrendülő világban mégiscsak fellelhető bizalom és mélység foglalkoztatott. A karantén idején családsegítőként és az akkor épp zajló Self Groove fiatal felnőtt csoportjaimban is szembesültem az egyre erőteljesebb egzisztenciális szorongással, és ezekben a kapcsolatokban részemről a reményadás, megtartás, bizonság adása volt lényeges, és ezt a belső munkát igényem volt zenévé alakítani” – tette hozzá Balázs, azaz Naga. Itt pedig máris indítható a harmincegy percnyi szenzitív hömpölygés:

Liszkai Zsanett alteregója zeneország legvégső határáig visz, ahol a kerítés alatt átbújva, a kereskedelmirádió-rendőrség által már nem zaklatva egy zúzmarás, végtelennek tűnő tájon találjuk magunkat, és csak pár lépést kell megtennünk, hogy már hátrafordulva is egy gomolygó, ezerárnyalatúan szürke ködbe vesszen a feltételezett horizont. Ami talán ottvan még, talán nincs, talán sosem volt. Talán kerítés sem. Talán végre kijöttünk a szimulációból, ahol eddig agyonnyomasztottak minket az ingerek. Ott fújnak ezek a furcsa fényű szelek, amiket néha megtörnek olyan dolgok is, amiket nem várnánk a drone-ambient dimenzióban. De hát hé, zeneország határain túl járunk, so what?

Published October 21, 2020. Words by Unger András.