Megtörtént az első legális klubest Angliában, az eredmény: eufória
2020. márciusában kényszerült bele a szigetország a szigorú lezárásokba, ami után – a törvénybe ütköző szabadtéri plague rave-eket leszámítva – senki nem csinált bulit, aki felelős szervező volt. Most azonban az angliai kormányzati rendezvénykutatási program támogatásával, amolyan kísérleti eseményként megszervezték az első legális bulit a liverpooli Bramley-Moore Dockban április utolsó napján. Aztán később még egyet.
A résztvevőknek helyieknek kellett lenniük, és az esemény előtt 24 órával negatív koronavírustesztet produkálniuk. A helyszínen nem volt kötelező a maszkozás és a távolságtartás, a résztvevőket pedig arra kérték, hogy a parti után öt nappal végezzenek el egy újabb PCR-tesztet, hogy az esetleges vírusfertőzéseket nyomon lehessen követni.
Végül háromezren jutottak el, és az alábbi kis riportfilmből kiderül, hogy igazán beleadtak mindent, illetve újratanulták az ölelést. Gyönyörködtető az egész, és a fellépők közül megszólal Jayda G és Blessed Madonna is:
“Bementem, és úgy voltam, te jó ég, ott vannak az emberek, és együtt vannak, és táncolnak, és mosolyognak, és ez tényleg megtörténik!”
– mondta Jayda a BBC kérdésére, és ezeket a szavakat nekünk is érdemes megjegyezni, mert várhatóan valami hasonló elképesztő érzések gyűrűjébe keveredünk, amikor itt, Európa közepén is újraindul a táncélet.
Ebben a másik egypercesben, ami a bulin készült, a klubberektől az is elhangzik, hogy volt, aki három hétig válogatta az outfitet a nagy eseményre (és azt tudod, hogy a magyarok milyen szettben indulnak majd meg, amikor végre szabad? Csak mert itt megmutattuk), és olyan is akadt, aki élete legjobb napjának nevezte ezt.
“Azt hiszem, ez egy hosszabb utazás része lesz, aminek a célja annak megértése, hogyan élhetünk a jövőben biztonságosabban a Coviddal” – mondta az eseményről Matt Ashton, Liverpool közegészségügyi igazgatója, hozzátéve, csodás volt látni az emberek arcát a bulira átalakított raktárépületben.
Anglia egyébként június 21-ét lőtte be a korlátozások feloldásának dátumaként, a magyarországi zenés-táncos események újraindulásáról egyelőre sajnos semmi konkrétum nincs.
Published May 04, 2021.