Láthatatlan sötét anyagból táplálkozni: Ben Frost világa

“A Scope Neglect hangtégelyében a zene metamorfikus alkímián megy keresztül. Az album első másodperceitől kezdve a metál megszokott hangzásbeli kémiája azonnal eloldódik, elszigetelődik a vákuumban, levetkőzi kulturális kötöttségeit és nehézfegyverzetét, és betöltődik egy részecskegyorsítóba.”

Így indul a – korszakos élménynek ígérkező előadásával hamarosan az Inotai hőerőmű gigantikus Turbinacsarnokában fellépő – Ben Frost legutóbbi albumának leírása a Bandcampen, ahol azt egészében meg lehet hallgatni (ellentétben a Spotify-jal).

Szülőföldjét, a forró Ausztráliát a jeges Izlandra cserélő zenésznek hat éve ez az első új szólóalbuma, és valóban tőle szokatlan, riffekkel barázdált tájakon lépdel rajta, amely úton a progmetálbanda Car Bomb gitárosa, Greg Kubacki és Liam Andrews basszeros kíséri a My Disco-ból, azért nem szabad elfelejteni, hogy a szakállas ember már előtte is olyan életművet hagyományozott a világ kíváncsi hallgatóira, amik monumentális hangulati energiákat mozgattak meg. De azért most az egyik új opuszt rakjuk ide, kicsit lejjebb pedig a teljes Scope Neglect albumot is:

És nem csak életműve van, hanem: attitűdje is.

Kilenc éve, 2015-ben a Trafóban megrendezett Electrify-sorozat egyik estéjén például a következő ridert adta le a technikusoknak:

“És ne is próbáljátok követni a zenét… Legyen olyan, mint egy epilepsziás roham. STROBIK… sok strobi. Legyen folyamatos szőnyegbombázás velük, tekintet nélkül a zenére… Ha nem leszek rosszul a show végére tőlük, akkor ott valami gond van.”

A végeredményt az akkor mellettem álló Glódi Balázs fotós kiválóan illusztrálta: inkább bekötötte a szeme világát.

Szóval, ahogy mondtuk, Frost nem ma kezdte az ipart: több mint két évtizede finomhangolja és reszelgeti térben végtelennek és időben időtlennek ható, irgalmat és kompromisszumot nem ismerő hangzásvilágát, amit – azon túl, hogy élőben szereti brutálisra felhangosítani – a klasszikus minimalizmus éppúgy befolyásolt, mint a zabolátlan punk rock vagy a lélekfelzabáló black metal, de a sound art / design is. Néha pedig egyenesen olyan érzetet kelt, mint egy olyasvalaki zenéje, aki tíz éve egyedül héderezik egy északi erdőben, és nincs neki más, csak az örök tél, a farkasok és egy stúdió. És fogalma sincs, mi van mindezen túl – de nem is érdekli.

Képességeit többen többféleképpen ismerték el. 2010-ben egy mentorprogram keretei közt a földkerekség egyik legkomolyabb zenésze, Brian Eno vette a szárnyait alá (aki persze válaszok helyett inkább a kérdések embere volt, ahogy azt Ben Frost az alábbi videóban elmondja), ebből lett Solaris című lemeze, ami Tarkovszkij azonos című 1972-es sci-fijére írt új soundtracket.

Ezután több filmzenés projekt is elkapta, úgy mint az In Her Skin és a Sleeping Beauty című pszichológiai drámák, de sorozatok is, mint a Ridley Scott-féle Raised by Wolves, a Dark című Netflixes kultszéria vagy Kevin Phillips pszichológiai thrillere, a Super Dark Times – ennek a dalai is hallgathatók a Spotify-on. De volt egy év (2012), aminek a jelentős részét a Kongói Demokratikus Köztársaságban töltötte a filmes Richard Mosse-szal, hogy az ott zajló véres konfliktust dokumentálják egy audiovizuális művészeti installáció alakjában, amit aztán a Velencei Biennálén is kiállítottak.

“Az utolsó dolog, amire energiát akarok fordítani, az az, hogy olyasmit csináljak, ami a régi ötletek folytatásának tűnik”

– mondta Ben Frost a Reykjavík Grapevine-nak adott interjújában, amikor új lemezéről kérdezték. És valóban, a Scope Neglect nemigen dolgozik abból a szótárból, amit megismertünk tőle, Greg Kubacki jellegzetes, negatív tereken keresztülzúgó gitármunkájának hála egészen újszerű nyelvet beszél – a meditatív intenzitásét, amit mintha egy láthatatlan sötét anyag táplálna.

És bár Frost tisztában van azzal, hogy zenéjének befogadása kihívást jelent, ahogy az előbb idézett cikk is utal rá: művészete egyértelműen inkább kaput nyit, mintsem keepeli azt a gate-et. Az alkotó maga is úgy fogalmaz:

“Ugyanannyira hiszek a közönség élményszomjában, mint korábban. Az emberek igenis hallgatni akarnak és el akarnak merülni. A beszélgetések nagy része arról szól, hogy a mai gyerekek nem figyelnek. Erre azt mondom, menjetek már a faszba.”

“Az emberi agy képessége és plaszticitása, hogy áthidalja a szakadékokat, csodálatra méltó. Úgy gondolom, hogy bár ez nem mindenkinek a kenyere, azért van az embereknek egy jelentős része, köztük én is, aki szereti a szellemi kihívást, és valójában nagyon is élvezi azt.”

Nos, az új albumot otthon az alábbi úton lehet élvezni👇, élőben pedig július 12-én az Inotai hőerőműben, ahol Ben Frost és Greg Kubacki performansza a holland vizuálművésszel, Tarik Barrival egészül ki.

Szavak: Unger András