Magyar anyag téli mélységekhez: swanasa és Kokum új megjelenései
Két olyan szuperfriss lemez is befutott hozzánk nem kis örömünkre, amelyek alkotói eddigi válogatáslemezeinken is feltűntek – azon belül is a kísérleti szekcióban, itt és itt.
Bánházi Abigél, azaz swanasa a 2020-as Electronic Beatses szereplését követően már az EXILES kiadónál debütált a When You Need to Rest, Let the Sounds Hold You című, mélyre hatolóan introspektív EP-jével, a most megjelent Mirror pedig ismét négy trekken át visz minket különleges szférákba. A Szomorú Tengeren indulunk útnak, majd megvadul a víz, kavarogni kezd tudatalattink káoszában, a viharon át azonban mintázatok sejlenek fel, mígnem még lejjebb hatolva a csend ural le mindent, ahol már csak a bálnák és a delfinek hangjai szegődnek mellénk, az igazság felé vezetve, hogy aztán kiemelkedjen ebből az egészből a gyönyörű hattyú – az átalakulás, a meglelt bölcsesség szimbóluma.
KOKUM sem a könnyű dopaminlöketek által feloldozó home listeningre hív. Obscured Instinct and the Pale Folklore című kiadványa a dark ambient terepére visz, olyan ismeretlen eredetű csontokkal kirakott üregekbe, amelyek mintha egy ősi pogányhorror-történetből kerülnének elénk. De szerencsére mi csak szemlélők és nem szenvedők vagyunk, az obskúrus rituálé viszont itt zajlik közvetlenül előttünk, úgy, hogy éppen csak egy hajszálon múlik, hogy nem ránt be magába. Nyissátok fel a koromsötét kilométeres kőfolyosókra nyíló recsegő ajtót a play gomb megnyomásával:
(Szavak: Unger)
Published December 01, 2024.
BEKÖVETÉSEK +++