Electronic Beats Hungary

Újabb tripla válogatáslemezre keressük az ország legjobb zenéit – FRISSÍTÉS: KITOLTUK A HATÁRIDŐT ♡

Zenét írsz? Jónak is tartod? Szuper, mert mi továbbra is hiszünk abban, hogy ami jó, az nem maradhat egy kő alatt, a világtól elzárva. Indulj a harmadik SZELEKTOR pályázaton, hogy felkerülj a harmadik Telekom Electronic Beats válogatásra! MÁRCIUS 10-IG MEGHOSSZABBÍTOTTUK A HATÁRIDŐT!

Érvényesülni zenészként sosem volt könnyű menet. Itt a közép-kelet-európai végeken különösen nem, a válságterhelt elmúlt években meg pláne nem. Három évvel ezelőtt indítottuk első pályázatunkat azzal a céllal, hogy megmutassunk feltörekvő tehetségeket – rögtön csodaszép hármas lemez is kerekedett belőle pop, klub és experi kategóriákban, tele olyan zenészekkel, akik azóta egészen szép alkotói utakat jártak be: fellépnek, fejlődnek, lemezeket adnak ki.

A 2022-es második etapban már 900-nál is többen jelentkeztek, és ebből is megszületett egy tripla album, amit bármikor büszkén mutogathatunk külföldi barátainknak:

Idén újra felvesszük a lantot, mert továbbra is észleljük az éjszakában (és a nappalokban!) áramló kreatív energiákat – tudjuk, hogy vagytok, akik érdemesek a világ füleinek figyelmére, de nehezen birkóztok meg a kérdéssel, hogyan induljatok neki a bemutatkozásnak. Szóval itt a 3.0 epizód:

2024. március 10. éjfélig újra várjuk a jelentkezéseket előremutató pop, klub-, illetve kísérleti zene kategóriában.

Az elbírálásban ezúttal a hazai Telekom Electronic Beats tagjain kívül részt vesz majd a popzenei kategóriában Дeva, Bálint (Carson Coma) és Miller Dávid, a klubtrekkeket Sobek, Technokool és Sikztah értékelik majd, a határokon átívelő zenéket pedig Kolbenheyer Erik (Exiles), Iamyank és Emcsi.

Idén ráadásul újítunk is:

friss kategóriaként indul a SHORT VIDEO, amit Spotify-os animációként jelenik majd meg az egyes válogatások mellett.

A zsűri ebben az esetben a tavaly először megrendezett INOTA Fesztivál fényművészeti és vizuális programjának kurátora, Besnyő Dániel lesz. Várjuk tehát a rövid animációkat, mozgóképes műveket is, amik az egyes műfaji lemezek vizuális sorvezetői lehetnek!

A három különböző műfajú albumra felkerülő tehetségek olyan jutalmakkal gyarapodhatnak, mint egy Macbook Pro, egyszeri pénzdíjazás – ezt mindenki megkapja, aki szerepel valamelyik lemezen -, fellépési lehetőség stílustól függően a Sziget, a Kolorádó vagy az INOTA Fesztiválon, vásárlási utalvány a ChromaSound jóvoltából, KERET Kikeltető egyenesági továbbjutás a KERET Blog által választott előadónak, HOTS mentoring session, Artisjus különdíjként részvételi lehetőség a 2024-es dalíró táborban, illetve egy teljes évre szóló díjmentes terjesztés a WMMD jóvoltából, amihez egyszeri ingyenes tanácsadás is jár az előadói digitális jelenlét optimalizálásáról. Elég szép pakk!

Ha szeretnéd a trekkjeidet a világ elé tárni, igazolva azt, hogy a magyar zenéknek is bőven van keresnivalójuk a nemzetközi mezőnyben, akkor eljött az időd – az elkészült válogatás ugyanis valamennyi jelentős streaming platformon elérhetővé válik majd. Lehet előkapni a félkész zenéket, leporolni a sávokat – várjuk az érdekesebbnél érdekesebb zenéket, legyen az az év bunkertechnója vagy kedves nyári slágere.

FOLLOW 4 FOLLOW 4 FOLLOW: