Avalon Emerson pattintotta össze a következő DJ-Kicks mixlemezt
Szoftverfejlesztőből és divatfotósból lett az underground közösség ünnepelt sztárja a női producerligát erősítő Avalon Emerson, aki a világ számtalan pontján túl bizonyított már a LÄRM-ben és a(z idén sajnos elmaradt) Kolorádó Fesztiválon is, és egyszerre merít az arizoniai sivatagos vidék díszleteiből, ahol felnőtt, illetve a Detroit techno futurizmusából. Egyedi hangvétele eddig olyan kiadókhoz fújta a zenéit, mint a Whities vagy a Ghostly International testvérkiadójaként működő Spectral Sound, és most újabb mérföldkőhöz érkezett, hiszen a bolygó egyik (ha nem a) leghíresebb mixsorozata, a !K7 által felvigyázott DJ-Kicks tartott igényt a szettjére.
A lemez szeptember 18-án jelenik meg, és Emerson azt mondta róla, szeretné rajta összefoglalni azt a hangzást és hozzáállást, ami jellemezte őt az elmúlt években a világ klubjainak keverői mögött. A hetven percben zsánereken és tempókon átívelésre számíthatunk, house-tól az italón át a rave-menetelésig, és hat saját trekk is felkerül rá.
Egy új saját szerzeményt már meg is osztott a világgal:
Ez meg a trekklista, ami kigördíti a vörös szőnyeget az izgalomtól felajzott várakozás elé:
01. Avalon Emerson – Long Forgotten Fairytale
02. Avalon Emerson – Wastelands & Oases
03. Butterfly – Tranceonic
04. Waveform – Breakers In Space (DAT Remix)
05. Avalon Emerson – Rotting Hills
06. Anthony Acid – Doe Doe Doe
07. Little Mike – Dirty Pusher Man
08. DJ Sense – Finest
09. General Midi – The Future
10. Oni Ayhun – OAR004-A
11. Oklou – Just Level 5 Cause It’s Cute
12. Oceanic – Yellow Cone
13. Smith & Hack – Ultra Range Process
14. Soundstream – 3rd Movement
15. The Dirtbombs – Shari Vari (Avalon Emerson’s cybernedit)
16. !!! – Hello? Is This Thing On? (Thomas N’ Eric’s Rub And Tug Throwdown)
17. Avalon Emerson – Poodle Power
18. Lady B – Cruising Around Motor City
19. Regular Citizen – Ultramarine Dew
20. Austra – Anywayz (Avalon Emerson 14th Life Version)