Electronic Beats Hungary
Music

David Lynch is megemelné csészéjét a vörös szobában a Žagar új klipjét látva

2019 legjobb hazai megfejthetetlen videója máris nézhető.

Zságer Balázs és zenekara már az előző, nálunk debütált 360 fokos klipjével is egyértelművé tette ráfordulását egy új zenei irányra, ami meghatározza Woods, Spirits & Sorcery című friss nagylemezük egészét – és nem csak a zene teljesen szokatlan tőlük, de a tematika is, ami valahol a természet és a természetfeletti keresztmetszetében fogant.

Most megérkezett a következő videó az albumról, amiben már nem amorf fényképződmények reagálnak egymásra egy párhuzamos auradimenzióban, hanem egy öltönyös ember csúszik bele egy olyan történetbe, amit mi inkább csak tisztes távolból szeretnénk megfigyelni.

A Lost Tribes a Žagar szerint azoknak az ősi elveszett törzseknek állít emléket, akik a természet szerves részeként éltek a földön. Azt pedig már csak mi fűzzük hozzá, hogy a klip is nagykanállal merít ebből a törzsi tematikából, de hogy nem egyféleképpen fogjuk magyarázni a látottakat, miután felállunk a végén a kanapéról, az is biztos.

A Žagar új albuma pedig itt nyomban indítható:

Aki pedig további mindenféle zenéket fogadna be magába, annak ajánljuk az egész évben, szuperfriss hangvételű számokkal frissülő elektronikus zenei Spotify-playlistjeinket.

Loading...