Heti agytágítás: ezeket az előadókat várjuk a legjobban az UH Festen

A new kind of joy – szól az idén október 4-től egy héten át tartó Ultrahang Fesztivál (ma már leginkább UH Fest) szlogenje, ami a lehető legpontosabban ragadja nyakon azt a missziót, amit a rendezvény már 2001 óta következetesen teljesít: olyan alkotókat elhozni a fővárosba, akik kiválnak a megszokott, illetve szeretett, de legalábbis az ismerős zenei mintázatokból, viszont pontosan ezzel okozva eddig talán meg nem tapasztalt örömöket, soha ki nem satírozható élményeket – még ha azok olykor komoly próbára is teszik a befogadókészséget, különösen ebben a figyelmet szilánkosra nyirbáló multitask-újkorban.

Az UH teljesen nyilvánvalóan a kíváncsi emberekre épít: ha te ilyen vagy, akkor ez az ajánló neked szól, különösen, ha még nem jártál ezeken az estéken. Ha igen, akkor meg úgyis ott leszel. Teljesen a teljesség igénye nélküli szelekciónk következik.

Csillagközi altatódalok: Cucina Povera

A Glasgowban élő, de a finn-orosz határ menti Kareliából származó Maria Rossi (nyitóképünkön) művésznevét a bizonytalan mindennapokra épülő, kidobott alapanyagot nem ismerő dél-olaszországi “szegényes konyhától” vette át, zenei megközelítését ugyanis ahhoz nagyon hasonlatosnak tartja: az egyszerűség elvét tartja szem előtt, így hozva létre saját hangjából és field recordingokból nem evilági altatódaloknak tetsző, éteri hurkokba fodrozódó, fátyolszerű képződményeket – mindig csak az éppen megfelelő mennyiségű motívummal dolgozva. Rossi saját hangjával való játéka végtelenül intim, de nem zavarba ejtően, hanem magához ölelően – még akkor is, ha ezeket a dalokat gyakran éppen az egyedüllét hozta létre.

Vanligt Folk, a begombázott EBM-punk menet

Primitív elektronika, társadalomkritikus kommentár a szövegekben (svédként svédül), egy kicsi vadállattá vedlés: kedden többek között erre lehet benevezni, és ne lepődjünk meg azon sem, ha a mindig dupla mikrofonba kántáló frontember mögött a félmeztelen dobos egy pillanatban úgy dönt, hogy pergő gyanánt a saját koponyáját veregeti bele egy fémtálcába.

Loup Umberto, a vándorlások krónikása

Loup Uberto Észak-Olaszország régi dalhagyományát kutatja, ezen túlmenően inspirálódik a kubai “nyers” zenéből éppúgy mint kelet-európai útinaplókból vagy éppen szíriai kurd dalokból. Amennyiben valaki érdeklődéssel fordul a folk felé, és nem tekinti szentségtörésnek tradicionális darabok zsigeri, szikár, kísérleti újragondolását, amelyek alkalmasint már a transzállapot elérésének küszöbén gyalogolnak, az nagyon jól fog járni Umberto színpadra lépésével.

Világokat elsöprő dobok Valentina Magalettitől

Mehetne itt egy namedropping, miszerint Nicolas Jaar és Thurston Moore, mint kollaborátorok, de egyszerűbb, ha inkább belenézünk Valentina Magaletti egyik műsorába, amit hallgatva szemlehunyva akár egy sosem látott Kurosawa-film cselekményébe is kerülhetünk.

Odete, a queer szellemharcos

Igyekszünk nem közhelykapitánykodni, de azért mindig érdemes emlékeztetnünk magunkat arra, hogy az experimentális jelzőt már régóta nem csak elektronikus (vagy egyéb szubkulturális) zenékre illeszkedik, de léteznek a komfortzónából kimozgató kvázi-popzenék is, sőt, ha szabad ilyet mondani, a gyakran önfeltárással is párosuló zenei útkeresés már elég régóta szinte kimondatlan követelmény is a huszonegyedik században, amiről nem ritkán hangzik el, hogy már minden műfajt feltaláltak – amiből egyenesen következik, hogy egyre inkább dekanonizált, műfajontúli, ilyen-olyan stíluselemeket friss hibridekbe szerkesztő nóvumokkal lehet babérokat aratni. Igen, a popban is: elég vetni pár pillantást FKA Twigs, Arca, Eartheater, SOPHIE vagy Sega Bodega dalaira. Egy szebb világban Odete is a kereskedelmi rádiós játszási listákon tanyázna, amíg azonban ez meg nem történik, el lehet kapni az UH Festen.

Budokan Boys, mert a groteszk viccnek is helye van

Szerencsére az UH Festre nem csak nagyapa kikönyökölt kabátjában, kígyóvállon hordott ratyitatyiban a Jászkun öntudat megnyilvánulásai című kötettel és jelentőségteljeseket pislogva szabad érkezni, hanem teljességgel lelazultan is, főleg, ha már olyan előadók is vannak a repertoárban, akiknek ez az alapállása – például a szórakoztatóan történetmesélő Jeff T Bird és Michael Jeffrey Lee párosa.

Sokrétegű, nyers tánc: Authentically Plastic

Pénteken már elérkezik a buliidő is, többek mellett az ugandai Nyege Nyege-közeli Authentically Plastic-kal, akinek a szettjeiben a 2010-es években kifejlődött dél-afrikai nyers és zsigerekre ható gqom műfaj, a vogue és a savas afrofuturizmus lüktet a poliritmikus technóval kézenfogva, ő pedig csak úgy definiálja magát, hogy “free form femme fuckery”. Csak össze ne dőljön a Gólya!

Finlay Shakespeare legyen az esküvői szintised

Az alábbi videóban nem látható a modulárszintis kötögetés, ahonnan Finlay indult, és ahonnan kikötött ebbe a szenvedélyes frontember-szerepkörbe, de a kettő együtt olyan koktélt eredményez, amire csak az marad ülve, aki otthon maradt.

Dis Fig és nincs kegyelem

Produkcióiban olyan, mintha egy kíméletlen örödgűzési rituálét készítene elő, dj szettjeiben poszt-dancehall, poszt-dubstep, poszt-juke, meg minden más is megjelenik, ami sötét és hideg és membránokat a kelleténél jobban mozgat meg: ha egy kockázatelemzőt ráengednénk Dis Fig agyára, akkor biztosan nem a biztonsági játékos megállapítás jönne ki az analízis végén. Beszédes tény, hogy a The Buggal készíthetett lemezt, ami a Hyperdubnál jött ki, szóval innentől csak felfelé és előre mehet a menet számára.

Természetesen továbbra is azt javasoljuk, hogy érdeklődésfelkeltődés esetén e cikk után helyezzétek át URL-székhelyeteket a fesztivál honlapjára, és rakjátok össze az ütemtervet, mert még bőven lesz miből válogatni.

Published October 04, 2021.