Csábítóan mennydörgő válasz a TikTokRave-re: Vel friss lemeze

Jennifer Parienté 18 évesen felkerekedett szülővárosából, a marokkói Rabatból, hogy Lyonba menjen mérnöknek tanulni. Egy különleges este azonban egy életre felrázta a jövőjét: a nívós Le Sucre klubban találkozott először a technóval, ami szerelem volt első hallásra. Szenvedélyesen kezdte két arcra falni a zenéket, egészen addig a pontig, ahol eldöntötte: Vel néven karrierbe kezd.

2024-et írva Vel már generációjának ígéretes és keresett művésze, aki mára saját hangját is megtalálta: célratörő tempójú, erőteljes és mégis kecses, égi suttogások és törékeny hangok áltak cizellált tánczenéinek dörgő dobjain szinte azonnal keresztülsugárzik a személyisége.

Első nagylemeze szép kivonata, egyben továbbgördítése eddig ismert zenei arculatának, aminek középponti eleme a perkusszió, leegyszerűsítve a DOBOK – amire rávághatnánk, hogy oh, szóval ilyen tribal, de ezzel nem lennénk túl precízek, miközben igazság is bőven lakik a kijelentésben.

Vel ugyanis valóban a ritmikák hercegnője, és ezt már a legelső trekkben is odahinti elénk mission statement jelleggel, de csak miután nem evilági hangon felkérdez minket, hallgatókat, hogy

“Do you love my music? Do you love me?”

A kérdés önmagában is egy magabiztosságot súgó empowerment, talán éppen azt üzenve, hogy amúgy jobban járunk, ha szeretjük, amit hallunk, mert úgyis el leszünk sodorva nagyon hamarosan. És akkor itt vissza is térhetünk a dobokra, amik már-már háborús dörgedelemmel dübögnek és szolgálnak szigorú vezetőszárként, miközben hagynak maguk körül teret, éppen akkorát, hogy abban kényelmes és epileptikus táncra kelhetnek a misztikus, űrszerű, innen-onnan begyűrűző, egyszer démoni jóslatként hátulról érkező, másszor sűrű elektronikus kisülésekként tyuttyogó hangok.

Veltől érezhetően nem áll messze a psytrance világa, annak is a súlyosabb oldala, mert ezek az eszközök gyakran egyenesen a gyors dark forest / hitech műfajok világát idézik, sőt, kedvenc dobjai alatt nem egy alkalommal jelennek meg az Ozorák esti sávjaiból ismert, megállíthatatlannak hangzó basszusfutamok.

És, tekintve, hogy Mama Told Ya megjelenés, van rajta egy házigazda-megjelenés is, hiszen az Ain’t We Mermaids a label bosslady Anethával közösen készült.

Vel debütalbumában az a legjobb, hogy gyönyörűen megmutatja: ha már keményre vágyunk, akkor bizony létezik egy jóval sokrétűbb, és végig érdekfeszítő alternatíva a manapság trendi, mellkashorpasztó kickekkel és vijjogó dodzsemhangokkal házaló, hardtechnónak hazudott (valójában inkább hardstyle 2.0-ként felcímkézhető) zenék nem jó értelemben vett primitívségével szemben.

Mert attól még, hogy valami üt, mint a gépezet, mutathat többet önmagánál. Mintha az album címe is ezt a gondolatiságot kacsintaná oda: There Is Always a Solution.

(Szavak: Unger András)

Published October 07, 2024.